Nem tudjátok megoldani az emberiséget mételyező problémákat kormány-programokkal és politikai eszközökkel. A megoldás csak tudatváltással érhető el.” (Beszélgetések Istennel)

"Ezért nagyon sok munkám lesz a változás angyalaként, a halál angyalaként, és sokak életét elveszem, hogy a Föld könnyebben elvégezhesse a felemelkedést. Akik viszont nagyobb könnyebbségre tettek szert, és a földiségből ki tudnak emelkedni, azokat besegítem a világosság birodalmába.” (Jan Van Helsing)

"A tudat – egyebek között – a teremtés spontán gyakorlása. Ti most háromdimenziós világban tanuljátok, hogy érzelmi és lelki életetek miként teremtheti meg a fizikai forma különböző változatait." (Seth könyve)

"A Föld kundalínijének polaritása pontosan egy 12.920 éves ciklus végén vált át az ellentétes pólusra, amivel egyidejűleg a Föld felszínén is megváltoztatja a helyét. Az új területen csupán annyi történik, hogy a szent helyszín környékén élők hirtelen tudatosságukra ébrednek. Az energia új frekvenciát küld a Földet körülvevő elektromágneses hálóba. Ez pedig hatással van a tudatosság hálózatára is oly módon, ahogy azt a Föld DNS-e meghatározza. Egy előre elkészített terv szerint növekszünk." (Drunvalo Melchizedek)

 

Emberek ezrei, talán milliói várták 2012.12.21-én a világvégét. Volt, aki bespájzolt egy hónapra való tartós élelmiszert és várta a három napos sötétséget, míg mások csoportos szeánszot szerveztek, vagy csak hosszas meditációba fogtak. Aztán a legtöbbjük csalódottan ébredt fel másnap, azt látván, hogy mégsem történt "semmi". Pedig a maják megmondták, hogy ezen a napon vége lesz valaminek, vagy hogy éppen történni fog "valami"… Mi történt hát?

Nos, kezdjük egy kis pontosítással. A maják soha nem mondták azt, hogy 2012.12.21-én vége lesz a világnak, csupán a naptáruk eddig az időpontig lett elkészítve, persze nem véletlenül. De mint ahogy a vasárnap elérkeztével sincs vége semminek, csupán újra indul a hét a hétfői nappal, úgy igaz ez a világunkra is. Ehhez azt kell megérteni, hogy az emberi civilizációk sorsát olyan kozmikus törvényszerűségek uralják, amelyek szoros összefüggésben vannak a Nap kozmikus körpályájával és az emberi tudat fejlődése vagy hanyatlása szorosan összefügg ezzel az időciklussal. A maják pedig a naptáruk készítésekor pontosan tisztában voltak ezzel a törvénnyel. Ám nem csak ők, hanem a világ számos kultúrája ránk örökítette ezt a tudást különféle szent irataikon keresztül, így pl. az esszénusok, a sumérok, a dogonok, a Hopi, Navajo, Cherokee, Apacs és Irokéz indiánok, a tibetiek, kelták, izlandiak, indiaiak, ógörögök, irániak  vagy a kabbalista zsidó misztikusok is. Ők mind egyértelműen 2012. december 21-ét jelölik meg valamilyen váltás időpontjaként, azonban egyik sem jelez pusztulást. Ezek az információk mindegyik kultúra esetén olyan időkből származnak, amikor az emberek még sokkal intelligensebbek voltak nálunk. Nagy beképzeltség azt hinni, hogy a mai civilizációnk a legfejlettebb eddig a földön. Ennek számtalan bizonyítéka került már napvilágra, bár tény, hogy a háttérhatalom nagy erőkkel igyekszik ezeket eltakarni, megkérdőjelezni vagy elfalsítani.

Mindenható energiája beáramlik, hatalmas Fény áramlat, és most ne a fizikai szemeddel érezhető fényt vedd alapul. Ez az energia áramlat segíteni fog megnyitni a lemúriai kaput. Amikor ez a kapu megnyílik, akkor a kristály könyvtárak tudása, energiája, a kristály könyvtárakban tárolt utasítások információk, minden, ami lényedből és aspektusaidból a kristály könyvtárak tárolnak, kiáramlik és egy egységes, közös tudatmezőt fog létrehozni a Földön." (Kryon)

Korszakváltás küszöbén

A szétválasztás

A változás jelei

Perspektívikus pillanatképek 2200-ból

A magyarság szerepe 2013-tól

 

Kapcsolódó linkek:

- Avatara - 2012 részletes forgatókönyve: http://www.youtube.com/watch?v=hDQGOC9RWeA

- Pió atya üzenete:  http://www.youtube.com/watch?v=6EbV_-GaK3A&feature=related

- Balogh Béla 2012-ről: http://www.youtube.com/watch?v=apeoRfnEeKY

- David Icke a Föld jelen problémáiról: http://www.youtube.com/watch?v=VC0hJEY8jrc&feature=related

- Emberiség.hu - 2012:  http://www.emberiseg.hu/portal/blog/2012/05/featured-articles-2-72/#more-6975

- Kryon 2012-ről: http://www.youtube.com/watch?v=g05yjZGd6_A&feature=related

- Nadzsal Ida: http://videa.hu/videok/nagyvilag/a-farao-felebresztese-2012-kuldetes-misszio-A1CfoPv8ieXtmff2

- Kryon – az ember átalakulása: http://sanatsanandal.ning.com/profiles/blogs/kryon-az-emberi-l-ny-talak-l-sa

- A felemelkedés tünetei: http://vilaghelyzete.blogspot.hu/p/felemelkedes-tunetei-awakening-signs.html

- Legolcsóbb fényforrás: http://www.felsofokon.hu/demeter-monika-blogja/2012/03/19/a-vilag-legolcsobb-es-legtartosabb-eleme

- A világ helyzete: http://vilaghelyzete.blogspot.hu/2013/02/a-tortenelem-legnagyobb-titka-derulhet.html

- Balogh Béla honlapja: http://www.baloghbela.hu/ (Végső valóság; Elkezdődött – korszakváltás)

 

A témához ajánlott irodalom:

- Kryon 1: Az utolsó idők (Új információk a személyes béke eléréséhez)

- Kryon 2: Ne gondolkozz úgy, mint egy ember! (A magasabb dimenziók válaszai a lét alapkérdéseire)

- Kryon 3: Az emberi lélek alkímiája

- Kryon4: Az ember Isten társaként - Útmutató egy új emberré váláshoz

- Kryon5: Levelek otthonról

- Kryon6: Átkelés a határon

- Kryon7: Az új kezdet. A 2002 utáni évek - Ember és Föld... A megmagyarázhatatlan magyarázata

- Kryon8: Hazatérés

- Kryon9: Parabolák

- Kryon10: Új gondviselés (Egyenes beszéd egy kizökkent világban)

- Kryon11: Fellebben a fátyol (Új energia apokalipszis)

- Chris Morton - Ceri Louise Thomas: Kristálykoponyák rejtélye

-  Zecharia Sitchin: A 12. bolygó

-  G.H. Anon: Lelki evolúció I-X.

-  Drunvaló Melchizedek: A Fény kígyója 2012 után

- Andrzej Wójcikiewicz: A fáraó felébresztése

- Aryana Havah: Inuaki, a bennem élő reptilián – Egy földönkívüli lény vallomásai

- Aryana Havah: Inuaki, a bennem élő reptilián – Zamolxtól egy új korszak felé

-   Lee Carrol – Jan Tober: Indigó gyerekek

- Noble Smith: A MEGYE bölcsessége – avagy hogyan legyünk hobbitok?

 

Ajánlott web oldalak:

- Kryon honlap: http://www.kryon.hu/

- Seth honlap: http://seth.hu/ks.php?sz=fumi

- Csillagmag: http://csillagmag.hu/irasok/szellemi-atalakulas-a-csillagok-tukreben/

Vissza