Namaste!
E HUNlap oldalain - mint lentebb az látható - sokféle témát fogunk érinteni,
amelyeknek látszólag vajmi kevés közük van egymáshoz. Persze ez csak a látszat,
hiszen ha jobban elmélyülünk egy-egy adott témában, hamar ráébredünk arra, hogy
ezek a dolgok nagyon is összefüggenek egymással. Érinteni fogjuk a régmúltat és a
jelent csakúgy, mint a távoli jövőt; a Földet és a földönkívülieket, csakúgy
mint más dimenziókat. És hogy miként kapcsolódnak egymáshoz ezek a látszólag
teljesen eltérő témák? Nos, univerzális szinten minden mindennel összefügg. Ha a
legalapvetőbb, és a világ keletkezése szempontjából elsődleges kérdést szeretnénk
megvizsgálni, akkor a teremtéstannal, időfizikával, vagyis az univerzum
kozmikus rendjével kell kezdenünk, s
ezeket a folyamatokat és törvényszerűségeket kell minél tisztábban látnunk.
Ehhez rögtön szorosan kapcsolódik a lélek megismerése, hiszen mihelyst létrejött
a világ, a Teremtő felosztotta magát megannyi apró szikrára, melyek révén a
legkülönfélébb dolgokat tapasztalhatja meg. Így lettünk mi, emberek, de rajtunk
kívül számos más, földönkívüli faj is. Lényünk központi része a lélek,
így evidens, hogy ennek szerkezetét és működését is célszerű tanulmányoznunk
ahhoz, hogy saját magunkat, embertársainkat, és a teljes környezetünket
megismerhessük. S ha már tisztában vagyunk a lélek működésével, evidenssé válik,
hogy valójában Halál sincs, csak Élet. Ismerjük hát meg az életek közti létet,
más dimenziókat, és más lényeket is. Ha már van némi fogalmunk a lélek
evolúciós útjáról, akkor megérthetjük azt is, miért állunk jelenleg egy újabb
korszakváltás küszöbén, s hogy mit is jelent ez pontosan a számunkra, avagy a Földünk
számára. S ha már korszakváltás, talán nem árt látni, hogy milyen választás
előtt is állunk egyúttal. Mert az emberek sorsa – attól függően, hogy
pozitívokká, negatívakká vagy semlegesekké válnak, – más és más életutat rejt a
közeljövőre nézve, függetlenül attól, hogy valaki hisz-e ebben vagy sem. De nem
csak az emberek sorsa vetülhet elénk, hanem az egész nemzetünknek, a
magyarságnak a sorsa is. Ezért központi kérdés manapság, hogy konkrétan ki,
milyen földi szerepet vállal magára: a közért tesz valamit, vagy inkább csak a
maga boldogulásával van elfoglalva. Törődik másokkal, a környezettel, próbál
örömet szerezni, segíteni, tanítani másokat, vagy közömbös marad mindezekkel
szemben? Hiszen ezek a tényezők azok, amelyekkel a jövőnk történelmét írjuk.
Persze az is tanulságos lehet, ha belepillantunk őseink róvott történelmébe, az
Arvisurákba
is, hiszen akkori beavatottjaink sokkal magasabb tudatossággal bírtak, mint a ma embere,
így példáikból is okulhatunk. Számunkra
is fokozottan fontos manapság, hogy megtanuljunk tudatossá válni, s hogy mi
magunk vigyázzunk testi-lelki egészségünkre, s ezt ne külső személyektől várjuk.
Hiszen mindenki önnön maga tud a legtöbbet segíteni magának. S ha sikerül
magasabb tudati szintre lépnünk, akkor közvetlen közelről tapasztalhatjuk meg a
lélek evolúciójának egy fontos lépését, hiszen az visszahat arra, s a
spirálszerű fejlődés egy újabb fokára érünk...
De bármelyik témáról is legyen szó, a lényeg, hogy a kedves olvasók kicsit mélyebben is elgondolkodjanak azok mondanivalóin, s átszakítva a rohanó, ámde mégis szürke hétköznapok igen erősen körénk szőtt hálóját - új értelmét leljék az emberi létnek. Mert ha ez sikerül, akkor idővel talán egy magasabb tudatszintre léphetünk, és egy teljesen új korszak köszönhet ránk.
Hogyan
keletkezett a világunk? Milyen kozmikus törvények
uralkodnak felettünk? Hol és milyen szakrális kódok vannak beépítve az egyes
művészeti ágak terméseibe? Mitől szakrális a magyar
nyelv, és mitől Teremtőhöz/Forráshoz közeli a magyar rovásírás? Ezeket csak akkor
érthetjük meg igazán, ha van némi fogalmunk a bennünket körülvevő világ
kialakulásának mikéntjéről, a teremtés tanáról és az univerzum szerkezetéről.
Ehhez nem elég hinni Istenben - sokkal inkább meg kell őt ismerni!
A
lélek útja és halhatatlansága
Elvileg
ugyan több szakma és tevékenység is foglalkozik az emberi lélekkel, azonban
furcsa módon sem a lelkészek, papok, sem a pszichológusok, pszichiáterek nem
képesek teljes képet festeni annak tényleges jellemzőjéről, működéséről, vagy
netán az evolúciós útjáról. Pedig ez a lényünk legfontosabb része, ami
halhatatlan, és minden előző és elkövetkezendő életünkben, azoknak minden egyes
pillanatát felügyeli, illetve a fejlődéséhez szükséges körülményeit megteremti.
Tudásunk ezen hiányosságait pótolandó ebben a rovatban éppen ezekre a
kérdésekre igyekszem válaszokat keresni.
Azt
hiszem napjainkban már egyre több ember elhiszi, hogy valóban léteznek rajtunk
kívül más bolygókon is civilizációk, akik időnként ide is látogatnak a Földre.
Nem is beszélve azokról, akik eleve itt élnek, csak mi nem tudunk / nem akarunk
tudni róluk. Bár senkit nem szándékozom meggyőzni semmiről, azért igyekszem itt
több különböző bizonyítékot felsorakoztatni. Azokról is, akik teremtésünk óta
figyelemmel követik az esetlen fejlődésünket, s akiknek rengeteget köszönhetünk,
és persze azokat is, akik hogy úgy mondjam, a mérleg másik serpenyőjét
képviselik.
Ebben
a rovatban többnyire olyan írások kaptak helyet, amely
Mai
világunkban már igencsak szétkuszálódott a magyarság fogalma. Pedig magyar
állampolgárnak vagy magyar lelkületűnek lenni, korántsem ugyanazt jelenti. Az
itt található oldalakon ezzel a témával kapcsolatos információkat szeretnék
megosztani - amennyire lehet - politikamentesen. Ugyanis sem a Trianoni
dekrétumban, sem az alakulóban lévő Hun Kisebbségben nem a politikát kell
meglátnunk, hanem a magyarság sorsát, s legyen az akár negatív, akár pozitív
dolog, le kell vonnunk belőle a megfelelő konzekvenciát. Hibáinkból tanulva, s
eleink ősi tudását példaként magunk elé állítva pedig mi is merhetünk ismét
nagyok lenni.
1998-ban
látott napvilágot Paál Zoltán: Arvisura – Igazszólás című kétkötetes
monumentális gyűjteménye,
ami a Bibliához hasonlóan többszörösen kódolt
szövegeket tartalmaz. Ez a magyarság egyfajta Ószövetségének is tekinthetőt, ami
a mindenkori rovósámánjaink felbecsülhetetlen értékű hagyatékaként, a hun-magyar
törzsek több mint hatezer éves írott, igaz történelmét írja le. Mivel magának a
könyvnek meglehetősen nehézkes a nyelvezete, így igyekszem bemutatni, és
közérthető módon rendszerezni, összefoglalni, néhány témát alaposabban is
nagyító alá téve. A főbb témakörök alatt további almenüpontok nyithatók, s ezek
alá igyekeztem feltenni néhány olyan oldalt is, melyek más-más forrásból
származnak, ám jól alátámasztják az Arvisurák igazát.
Igaz,
már jó ezer éve annak, hogy nem használhattuk a rovásírást, mert a Római
kereszténység felvételével együtt idegen betűket kellett elsajátítanunk, de
hiába telt el annyi év, attól még mindig a miénk maradt, és napjainkban egyre
többen meg is tanulják azt használni. Szó esik továbbá arról is, hogy híres
külföldiek miként vélekednek a nyelvünkről, illetve azt is kielemezzük, hogy a
magyar nyelv miként hordozza magában a teremtés tanát.
Néhány
információ található itt a névadás szokásának - talán nem is hinnéd milyen régi
- kialakulásáról, valamint egy kis összehasonlító elemzés az őseink által,
illetve a manapság használatos utónevekről. Ha pedig valaki éppen szülői örömök
elé néz, innen letöltheti az ősi névadó naptárt, amelynek köszönhetően mintegy
8600 névből választhat, s azok bármelyikének felvételét hivatalosan is
engedélyeztetheti.
Mai
rohanó világunkban egyre kevesebbet törődünk magunkkal, testi-lelki épségünkkel.
Ha bármi ilyen jellegű rendellenességet tapasztalunk, hajlamosak vagyunk azonnal
orvoshoz vagy pszichológushoz rohanni, ami nem minden esetben lenne szükséges.
Néhány jó tanáccsal szeretnénk szolgálni ahhoz, hogy a magyarság végre
lekerüljön a gyógyszerfogyasztási és öngyilkossági statisztikák éléről. Ha
megtanulunk kellő tudatosságot építeni a mindennapjainkba, megtanuljuk használni
a valódi teremtő erőnket, úgy boldogabb életet élhetünk, s mellesleg a nagy
gyógyszergyártó multi-cégek zsebeit sem fogjuk többé
teletömni.
Ebben
a rovatban azok óhajának szeretnék eleget tenni, akik
kérték, hogy az egyes előadások anyagai is jelenjenek meg ezen a
honlapon. Másrészt szintén itt kaptak helyet olyan cikkek és tanulmányok is,
melyek valamely újságban vagy magazinban megjelentek.
Mivel
manapság a könyvkiadás - köszönhetően a lap- és könyvkiadók mértéktelenné vált
haszonhajhászásának - meglehetősen bonyolulttá és főként költségessé vált, így
úgy döntöttem, hogy inkább ingyen megosztom írásaim egy részét ezen az oldalon. Verseim és
novelláim mellett az első regényem is
letölthető.
Újabban
elkezdtem a rokonságnak szülinapjuk alkalmából egyedi tortákat készíteni,
eleddig kellő sikerrel. Látszólag ez a téma abszolút nem illik a többi, fenti
témához, de ez nem teljesen igaz. Rájöttem ugyanis, hogy ez
is jó módszer arra, hogy munka közben egyre közelebbi kapcsolatba kerüljek a
felső énemmel, akitől időnként
egészen jó ötleteket kapok. Ha munka közben kellően el tudunk csendesülni,
mélyülni, - csakúgy, mint az élet bármely más területén, - akkor jönni fog az
ihlet és a megoldás az esetleges problémákra. Szóval ez is egy jó módszer a
teremtőerőnk gyakorlására. Kedvcsinálónak álljon itt néhány kép a legutóbb
készült tortáimról.
Elérhetőségeim
Szerzői jogi figyelmeztetések
Ezen honlap információiból semmi nem használható fel pénzszerzési célra.
Szabadon megosztható másokkal mindaddig, amíg a szerző/honlapcím említésre kerül,
és az írás tartalma semmilyen módon nem változik, nincs belőle törölve, vagy nincs beleépítve.
A saját versek, novellák, cikkek, tanulmányok és regény teljes szerzői jogi védelem alatt állnak!
Köszönetnyilvánítás
Ezúton szeretnék köszönetet mondani: Kisfaludy Györgynek és az Univerzum Universitas többi tagjának,
Novák Imre Josuának és a Fény Teljessége Szabadegyetemnek,
az AMORC Rózsa és Kereszt Ősi Misztikus Rendnek,
Duzsik Istvánné Paál Évának, Mick Szabónak (Canberra, Ausztrália),
Dr. Fabo Lászlónak (California, USA), Dr. Tamás-Tarr Melindának (Ferrara) és minden kedves barátomnak,
akik támogattak abban hogy ez a hunlap létrejöjjön.