Dekupázsolt tárgyaim


Ez a technika relatíve az újabb hobbijaim közé tartozik, de egyszerűen imádom, mivel igen széles téren lehet alkalmazni. S nem csupán újonnan vásárolt natúr fa vagy üveg tárgyakon, hanem szinte bármin, így rendkívül sokrétűen fel lehet általa újítani régi tárgyakat, vagy a már eleve a szemétbe dobásra ítélt holmikat is meg lehet menteni általa. Legyenek azok a boltban már vissza nem váltható üres üvegek, a nagymamától megörökölt kancsók, vázák vagy éppen a lakásban már unalmassá vált kaspók, tároló dobozok, ládák. Egy-egy ízlésesen megválasztott szalvéta vagy rizspapír kép, némi festék és lakk, és máris teljesen új hangulatot varázsolhatnak az otthonunkban, de ajándékba adva is sok örömet okozhatunk velük a szeretteinknek. Egy-egy üveg saját készítésű szörp vagy likőr, befőtt vagy dzsem sokkal dekoratívabban mutat, s így ajándékként is jóval mutatósabb, arról nem beszélve, hogy mennyivel olcsóbb is, mintha valami hasonlót a boltban vásárolnánk. Az pedig, hogy íly módon a saját rezgésünk is beleivódik abba a bizonyos tárgyba, sokkal személyesebbé és kedvesebbé is teheti azt. Szívből ajánlom hát ezt a technikát kipróbálásra, hiszen szinte lehetetlen elrontani. Álljon itt néhány saját készítésű tárgy fotója kedvcsinálásul...


dekup-32        dekup-35         dekup-33


dekup-28        dekup-37      dekup-36


dekup-29dekup-34        


dekup-09         dekup-11       dekup-12


dekup-23       dekup-31



dekup-10       dekup-16       dekup-13


dekup-07  dekup-06  dekup-08

dekup-19         dekup-14          dekup-15


dekup-26         dekup-25


dekup-20       dekup-17      dekup-18      



dekup-38        dekup-24


      dekup-27     dekup-30

dekup-21        dekup-05


dekup-01      dekup-02


dekup-03     dekup-04


 

Vissza