Imre király

Imrét az édesapja még 1180-ban királlyá koronázatta. Tényleges részt a hatalomból csak 1194 után kapott, amikor III. Béla rábízta Horvátország és Dalmácia kormányzását. 1196 tavaszán bonyodalom nélkül foglalta el a trónt.

Testvére, András várakat, birtokot és sok pénzt kapott az apjától azért, hogy keresztes hadjáratot szervezzen a Szentföldre. Ám ezt szerette volna minél inkább elodázni. Később is hiába sürgette a pápa Andrást a keresztes hadjárat beindítására. András tovább késlekedett, és inkább a trónra tört, mivel Imrének fia született. Imre menyasszonya, Barbarossa Frigyes leánya, nagykorúsága előtt meghalt, ezért Imre az aragóniai király leányát, Konstanciát vette nőül, akitől László nevű fia született. A fia részére akarta a trónját biztosítani.

András az összeesküvésbe a püspökök nagy részét beszervezte. 1197-ben fegyverrel támadt a bátyja ellen, s győzelmet is aratott felette, így a hatalom immár megoszlott. Azonban Andrásnak nem volt elég a dalmát és horvát területeken lévő hercegség, hanem még többet akart annak ellenére, hogy apjuk végrendeletében Imrére hagyta a királyságot.

András ekkor újabb sereget gyűjtött és megindult Imre ellen. A két sereg Varasdnál találkozott, András területén. Ekkor a király egy nádpálcával a felkelők közé ment palóc csákányosai kíséretében, és a pálcájával fenyegetőzve ezt mondta: "- Atilla és Álmos vére ellen, a megkoronázott királya ellen ki meri a kezét felemelni? Ki meri a Turuly­sasos uralkodói rendet megsérteni? Ki mer apánk akarata ellen cselekedni?" -  Ekkor öccsét megragadta és a meglepett lázadók szeme láttára Andrást bilincsbe verette és fogságba vetette, míg feleségét minden kincsétől megfosztva hazaküldte apjához. Imre nevelője a spalatói érsek is Imre mellé állott, és bűnnek nevezte Andrásnak a keresztes hadak vezetésétől való vonakodását. Imre elődeitől eltérően nem vakíttatta meg Andrást 1203-ban, hanem ragaszkodott az Endre által vezetett keresztes hadak küldéséhez.

Imrének jó kapcsolatai voltak Rómával, támogatta az egyház politikai törekvéseit. Folytatta apja hódításait, s rendre beavatkozott a szerb és bolgár viszályokba. 1204. szeptemberében kisfiát,  III. Lászlót királlyá koronáztatta és Andrást tette meg fia gyámjául és országának kormányzójául. Halálát érezte a nagy vadász-király, és azért rendelte öccsét a kiskirály gyámjává, mert ezzel azt gondolta, hogy Andrást megbénítja. Az egyházi orvosok nem tudták Imre király hirtelen jött baját megállapítani. 1204 szeptember 10­én Imre király Joli-Tórem ispotályában hunyt el.

Imre király a beavatottak szerint Szent Lászlóhoz hasonló lovagias király volt. Határozott fellépésű, aki engedelmességet követelt, de aki apja végakarata előtt is meghajolt. Nem volt zsarnok, hanem igen bőkezű még öccsével szemben is. Nem büntette meg a főpapság és főurak pártoskodását, bár tudta beosztottjainak ármánykodásait.

A Bugátba és Kambalukba küldöttek és III. Béla király kívánságára a továbbiakban is küldendők részére pénzfedezetet biztosított, és utódjainak meghagyta, hogy az Új Égi Birodalommal lépjenek szövetségre, mivel azok, az Égi eredetű emberiség 1 tömény évvel műveltebb tömege a haladást szolgálja és az uruki-mani szeretetegyház igazi céljait igyekszik megvalósítani. Ezért a Szeldzsuk Szultánság beavatottjainak jóakaratát meg kell nyernünk, mert az Égiekben mindkét oldalról fellángoló akarat naggyá fogja tenni Magyarországot.

Vissza