I. László

I. Géza öccse. Bátyja királysága alatt ő volt a hercegség ura. A győztes hadvezér László nem igazán vágyakozott a királyi trónra. A Vének Tanácsa azonban felkérte a korona elfogadására. László kért egy kis gondolkodási időt, majd az ország helyzetére való tekintettel engedett a rábeszélésnek és 1077. tavaszán az uruki­mani, azaz a sima Gilgames koronával Vasváron megkoronáztatta magát öccsének, Lam hercegnek a várában. Ám még az egyházi emberek rábeszélésére sem volt hajlandó arra, hogy a Fehérváron lévő (római-etruszk) koronával addig megkoronáztassa magát, amíg Salamon él. Ezért a köznép eleinte a tárkányok és kézművesek királyának nevezte őt.

Amikor azonban Salamon meghalt, László király elrendelte a hármas királyi korona összeszerelését, amihez 1086-ban kezdtek hozzá.  A hármas korona képi programjának megtervezésével és elkészítésével egy Dajka nevű beavatott aranyművest bíztak meg, aki Magyarkáról jött az országba, lévén hogy amikor László király került a királyi székbe, Lam herceg javasolta az esztergomi várba való áthelyezésüket. Ekkor Dajka csoportja már 10 aranyművesből állt. Salamon halála után Dajkáék elvégezték az utolsó simításokat is az új koronán és 1087. aranyasszonyának havában, István király napján a főnemesség beleegyezésével I. László királyunkat a hármas koronával a 24 Hun Törzsszövetség királyává koronázták.

A kunnal történt elhíresült párviadalát követően László Szakszinba lovagolt és a húgához, Piroska-Porvához is ellátogatott Asszor-Ügyekre. Az elaggott Vata fia, János püspök még élt és beleegyezett abba, hogy kisebbik fiát, II. Jánost iktassák be az új magyarkai uruki-mani püspöknek. I. János püspök temetésén László és öccse, Lam herceg is részt vettek. Mivel az arab és örmény kereskedők Magyarkát és a Van-tó környékét nyugodtnak ítélték, felkeresték Tuspában az uruki-mani püspökséget, és álruhában bejárták az arabul tudó beavatott csoport tagjaival a nagy Gilgames országát, de ott csak a könyörtelen emberirtást és az elsivatagodásból eredő pusztulást láthatták.

Nyugati körökben, ismerve Magyarország jó gazdasági helyzetét, mind többen hangoztatták, hogy a Szentföldre menő hadaknak László király legyen a vezetője. Erről sem László király, sem Lam hallani sem akart. Ahogyan László mondta: „A Szentföldi csapatok fővezérségét soha el nem vállalhatom, mert ott a szabir maradványokat nem gyilkolhatom le!”

Lászlóból hiányzott Salamon vad haragja és bosszúállása, de nem volt olyan óvatos sem, mint Géza. Benne gilgamesi erő rejlett. Nem véletlen, hogy amikor Szakszinban járt, egy kitömött oroszlánt kapott ajándékba, amit lakószobájában állított fel, hogy a szakszini beavatottak szerint mindig eszében legyen, hogy ő, a bátor hős, a Gilgameshez hasonlító, legyőzhetetlen hadvezér, a népét megelégedetté és boldoggá fogja tenni. Ebben az időben a székelyek tárkányfejedelme Rozsnyó vitéz volt, akinek ugyanolyan Gilgames-jegye volt, mint Lászlónak. Az Oltban történt fürdés közben László egyszer megkérdezte kedvenc tömény vezérétől, hogy honnan szerezte az övéhez hasonló Gilgames-jelzést. Erre Rozsnyó elmesélte neki, hogy ő Vajk és Csege-Tünde unokájának a fia.

Lászlóék még tartották a kapcsolatot a keleten maradt rokon népekkel, és nem ellenezték a regős énekeket és meséket sem. Endre, Béla és Levente írnokserege révén fennmaradt a sok ezer éves múltunk tudata. Nagyváradon László összegyűjtötte a még életben maradt rimalányokat, akik a rovásokról újabb másolatokat készítettek, és latin betűkkel is átmásolták az Arvisurák tartalmát. Lam herceg és Rozsnyó tárkányfejedelem nem szüntette be a rovások formájában történő üzenetközlést sem, sőt a tizedeseknek is kötelező volt katonai kiképzésük második évében megtanulni a rovásokat. Ez lett Lam herceg külügyi hírközlésének a nyelve is. A rovások segítségével tartották a kapcsolatot kelet felé és az Élet-Templomával is. A váradi és a királyi kúria viszont csak latin nyelven továbbította László király intézkedéseit. Lam és László csak rovásokkal tartotta a kapcsolatot, bár mindketten jól ismerték a latin nyelvet. Rozsnyó tárkányfejedelem társai csak rovásokkal továbbították üzeneteiket.

László igen sokat tett az állam megerősítéséért. Dekrétumokat adott ki a magántulajdon védelmére, szabályozta az igazságszolgáltatás intézményének működését, egy sor intézkedést hozott a hitélet fellendítésére és az egyház fejlesztésére. Ugyanakkor szembefordul VII. Gergely pápa irányzatával, pl. a papi nőtlenség kérdésében. Megakadályozta, hogy az apátságok Róma fennhatósága alá kerüljenek. Megszervezte a váradi és a zágrábi püspökségeket. László igyekezett semleges maradni a pápaság és a császárság küzdelmében. 1091-ben elfoglalta Szlavóniát, Horvátországot és Boszniát. Hadat viselt az oroszok ellen, és beavatkozott a lengyel trónharcokba, majd a cseh belviszályokba is.

I. László rheinfeldi Adelheid hercegnőt, Rudolf ellencsászár lányát vette feleségül. Házasságukból csak leánygyermekeik születtek: Telena, Igonka és Piroska.  Piroska Kommenosz János görög császárhoz  ment feleségül Bizáncba. Ott Iréne néven is megkeresztelkedett, és nagyon komoly hírszerzési munkát végzett a magyar Királyi Tanács részére. Iréne-Piroska császárnőnek 4 fia: Alexiosz, Izsák, Mánuel és Andokinosz, valamint 4 leánya született. Már ezen 8-as szaporodási elven is látni lehetett, hogy László király Piroska nevű leánya ízig-vérig Magyar Törzsszövetségbelinek vallotta magát.

I. László király 1095. nyarán a cseh hadjárat idején megbetegedett és meghalt. 1192-ben avatták szentté.

László, az Isten fia

I. Géza a királlyá koronázását követően Lászlóval együtt felkeresték egyik győzelmük helyét. Hirtelen egy szarvas tűnt fel előttük, szarvai tele voltak égő gyertyákkal, s az erdő felé iramodott. A vitézek rányilaztak, mire az a Dunába szökkent. László azt mondta, hogy „Bizony nem szarvas volt az, hanem Isten angyala, agancsain a gyertyák fényes tollak”.Gyakorlatilag ezzel a testvérpárral ugyanaz a csodaszarvas jelenet történt meg, ami annak idején Hunorral és Magyarral, ami azt jelenti, hogy ettől fogva László vált ezen erők birtokosává. Amikor Salamon ellen kénytelen volt hadat viselni, vitézi ruhában egyedül lovagolt a pozsonyi vár alá. Salamon elindult, hogy megvívjon az ismeretlen vitézzel, merthogy nem ismerte fel unokatestvérét, de riadtan fordult vissza, mert úgy látta, hogy Lászlót az angyalok tüzes karddal védelmezték.

Számos legenda fennmaradt Szent László híres Szög nevű lováról is, aki egy fehér táltosparipa volt. Hatalmas szakadékokat tudott átugrani, forgószél módjára vágtatott. E ló patája nyomán forrásvíz fakadt: Püspökfürdőn, Jászón, Vácszentlászlón, Tordán, Szentkúton, Búcsúszentlászlón. Pogányhavason pedig a völgyi pocsolyát varázsolta „szépvízzé”, azaz ivóvízzé. Az ő nyolcszögű patkója nyomát őrzi a szikla Patkóskőn. S ezzel a lóval vette üldözőbe László király azt a kunt, aki elrabolta a váradi püspök lányát.

Szent László egy mágus volt, s mint ilyen ő is képes volt materializálásokra. Mint ahogyan Jézus a vizet borrá változtatta, a kenyérrel és hallal pedig un. bőségteremtést végzett, ezt számos más történelmi személy is megtette, így ő is. Pl. az egyik csata közben egy pusztába jutott a seregével, ahol éhínség sújtotta őket. László imádságára szarvasok és bivalyok egész csordája jelent meg a táborban. Máskor pedig, amikor a tatárokat üldözték éppen, azok pénzt szórtak eléjük. László imájára a pénzérmék mind kővé változtak, nehogy a serege megálljon azokat felszedegetni.

Szent László királyunkat imádkozás közben többször is látták levitálni, azaz a föld felett lebegni. Egy éjszaka, mikor szokása szerint belépett a váradi templomba, hogy imádkozzon, kamarása kint várakozott. Elunva a hosszas várakozást felkelt és benézett. Azt látta, hogy Szent László megdicsőült testtel csodálatosan ragyogva lebeg a légben.

Mind a materializálás, mind a levitálás kapcsolódik azon képességéhez, hogy képes volt parancsolni az egyes természeti elemek szellemeinek. A négy elementál – a Levegő (Szilfek), a Tűz (Szalamanderek), a Víz (Nimfák) és a Föld szellemei (Gnómok). Szent László is az elementáloknak parancsolt, amikor vizet fakasztott a sziklából, hogy a serege szomját olthassa. Tordán, és még jónéhány egyéb helyen hasadék támadt mögöttük az imája folytán, hegyeket mozgatott meg ezen képességével.

Mivel László egy nagy lélek, ezért az ereje még a halála után sem hagyta el őt. 1345 farsangján a székelyek és a magyarok Laczfy András vezetésével a tatárok ellen vívtak. I. László király ekkor - bár fizikailag halott volt már - mégis együtt harcolt a híveivel, ugyanis a fejereklyéje egyszerűen eltűnt a templomból, s csak harmadnap talált rá a sekrestyés izzadtan és csatakosan. Egy tatár fogoly elbeszélése is alátámasztotta ezt, hisz elmondása szerint a székelyeket egy hatalmas termetű vitéz, magas lovon, a fején aranykoronával, a kezében pedig harci szekercével vezette a csatában. Feje fölött pedig szépséges koronás asszony lebegett, aki nem volt más, mint a magyarok Boldogasszonya.

László királyunkat 1192-ben avatták szentté. A szertartás alatt a pápai legátus, mint mindig, most is azon volt, hogy hogyan lehetne elhúzni, elodázni a kihallgatás folyamatát. Ekkor hat óra tájban egy hihetetlenül erős fényű, vörös csillag jelent meg az égen a monostor felett, és két órahosszáig ott tündökölt. Szent László csillagának figyelmeztetésére aztán a legátus mégis meghozta pozitív döntését.

Vissza