I. Béla király
István
uralkodása idején Béla
herceg is csatlakozott az Arvisura kincsek kimenekítéséhez és a rovásemlékek
lemásolásához. A Kevevárából (Kijevből) történő elszállítás után az
összes lemásolt Arvisurát ő hozta haza és gondoskodott
a Domonkos-rendben való elhelyezéséről.
Béla a bátyja temetése után bevonult Fehérvárra, ahol királlyá választották, s a püspöki kar jelenlétében koronázták meg 1060 decemberében. A vezető törzsfők is elérkezettnek látták, hogy érdekeiket valóra váltsák. Aki kérésének Béla nem tudott eleget tenni, az Salamonhoz és a német segítséghez csatlakozott. A németek fellázították a nemességet az uruki egyház követelése miatt, akik az uruki-mani biblia terjesztését, s a harácsoló papság leöletését kérték. Ekkor a haladékot követelő német lovagok győztek, a lázadók nagy részét szétverték és megfutamították. Egy Kevevárából visszajött rimalányt is foglyul ejtettek, aki azt követelte, hogy vezessék be a rovások vésését a nemzeti öntudat emelése végett. Miltény lánya ellenállt a sok csatlósnak és sebzett, bilincses lábáról inkább lerágta a húst, de nem vett magához ételt, így öt nap múlva meghalt. Béla király sírt a fejedelmi lány temetésén.
Béla Lengyelországba ment, ahol Kázmér herceg testvérét, Riehát, vagy közkedvelt nevén Rixát kérte meg feleségül. Ezt követően a lengyel hadsereg mindig készenlétben állt Béla megvédésére. Az országban hívei nagy hatalomra tettek szert. Mivel felesége révén lengyel biztatást és segítséget kapott, ellene volt a túlzott német barátságnak. „Valamit valamiért és semmiért semmit!” – mondogatta, vagyis a papi rend legyen mindenben a nép segítségére, hogy megkönnyítse az életét. A külföldről jött papság csak enniinni és mulatozni akart, folyton dorbézolni jártak egymáshoz. A gazdag vidéki papok bevételéhez hasonló jövedelmeket követeltek a szegényebb vidékeken is, amit a nép nagyon megsínylett. Béla a panaszkodók mellé állt, s védelmébe vette a falvak elnyomott népét az uzsorások ellen. A szabad ország, szabad nép elvével németellenes hangulat kezdett uralkodni. Az újabb német vendégeket szerették volna kiűzni az országból. A Csák-had 12 nemzetsége is Béla mellé állt. A mainzi és salzburgi érsekség viszont a külföldi klérust támogatta követelésében.
Béla a rendbontók ellen megtorlással élt. A lázadók leverése a nagybirtokosok diadalát jelentette, és Béla híveinek hatalmaskodását vonta maga után. Amíg Béla uralkodott, IV. Henrik lovagjai 12 alkalommal törtek be az országba, de a besenyők a támadásokat mindig visszaverték. Háromévi munka után teljesen rendbe hozta az országot. Legfontosabb cselekedete az volt, hogy egybeolvasztotta az uruki-mani és a római katolikus kereszténységet. Egy kikötése azonban volt, amit a papság is elfogadott, hogy a papok nősülését az uruki szertartás szerint kell elvégezniük. Ugyanis az urukiak csak egyszer engedték meg papjaiknak a nősülést, ha azt gyermekáldás is követte.
Béla szenvedélye az építkezés volt. Saját maga Dömösön építtetett magának egy nyári lakot, ahol összeomlott egy saját készítésű alkotása, amely alatt súlyosan megsebesült. A Lebéd-ház tagjai azt állították, hogy felbérelt német építészek rongálták meg az állványzatot, hogy az Béla királlyal együtt leszakadjon és a király meghaljon. Béla azonban még így sebesülten is hadba szállt. Végül a balesetéből származó vérmérgezésben halt meg 1063. szeptember 11-én (megj.: érdemes odafigyelni erre a dátumra!).
István király féltestvérének, Vászoly-Mihálynak igen erős Gilgames-jelzése, azaz beavatott anyajegye volt, nemhiába volt korának beavatott fejedelme. Mindhárom fia is örökölte ezt, Bélának négylevelű lóhere jelzése volt.