Vajk-István király utódai

Vajk Sarolt akaratának megfelelően 985 és 988 között lovas tárkányképzésen vett részt. Minden reggel át kellett úsztatnia a Maroson, lovasmutatványok végzése közben ellovagolt Török-Zsadányig és vissza. Másodéves korában egyszer nagyon megfázott és Temesvárra, az arbag-rimalányok gyógyító helyére szállították. Itt a Jenő törzsbéli rimalány, Csege, gyógyította ki a betegségéből. Csege a testmeleggel való gyógyítást is alkalmazta, amiből hamar szerelem lett. Vajk ezután minden szabad idejét Csegével töltötte, akit Tündének becézett.

Csege apja, Temes törzsfőnök követelte, hogy Vajk vegye feleségül a lányát. Saroltnak azonban egészen más elképzelései voltak Vajkkal kapcsolatban, és Csege-Tündét a testőrparancsnokságuk egyik tisztjéhez adták feleségül. Csege 7 hónap múlva világra hozta Vajk gyermekét, Zoltánt. Az első napokban Sarolt hétfátyolos ágyban őriztette a gyenge fiúcskát, majd Esztergomban neveltette.

Vajk már benne volt a férfikorban, de mindig ellenállt a házasítási terveknek, annyira szerette Tündét. Csege-Tünde nagyon fiatalon halt meg 996-ban. Zoltán fiát ezután az erdőelvi rimalányok nevelték Sarolt rendelkezései szerint. Vajk csak ezt követően engedett anyja házasítási terveinek és volt hajlandó feleségül venni Gizella bajor hercegnőt.

Géza az unokája számára egy gerendavárat építtetett és birtokot adományozott. Mikor meglátogatta a kis Zoltánt, a kiséretéből 24 székely vitézt hagyott ott, hogy vigyázzanak a kis unokájára.

Csege-Tünde fiát II. Zoltánt a köznép csak Erdeljü Zoltánnak hívta. Turu-Domonkos fiát, Zsadány-Domonkost bízták meg a nevelésével. A Hargita alján építtettek számára várat. A Gilgames eredetű sámánkoronával már előbb megkoronázott ifjúsági fejedelem már 19 éves korában bejelentette apjának az első fia születését. Zoltán várában 37 év alatt 5 fia és 3 lánya született: Barót, Déva, Doboka, Zaránd, Selyk fiúk és Kovászna, Uzonyka, Halmágy nevű lányok, akik Erdélyben maradtak. István király 1003-ban a sószállítás parancsnokává tette. És bár a bolondulásig szerette Zoltánt, ám a túlzott nőszeretete miatt a sószállótás parancsnokságából mégis inkább a tárkányfejedelemséghez helyezte át, hogy ily módon minden vallási kötöttség nélkül, más-más várban, más-más lányoktól születhessenek unokái. Zoltán valóban mindent megtett, hogy a vérvonaluk meg ne szakadjon, és nagyon sok gyermeke született. Istvánnak az volt a kívánsága, hogy mindegyik unokáját mutassák be neki 5-6 éves korukban. Zoltán emiatt igen gyakran tiszteletét tette az apjánál és immáron 40 (!) utódot mutatott beneki. Az unokáival szemben mindig lágy szívű király mindegyiküket birtokkal és hozománnyal látta el. Valamennyien életre való utódjai lettek, bár Astrik és utódjai nem voltak hajlandók elismerni őket. Legkedvesebb unokája a kis Piroska volt, aki Sarolt nagyanyja tetszését is nagyon megnyerte, mivel szinte a hasonmása volt. Ő 1008-ban született és Veszprémben élt.

II. Zoltán 1025-ben Torda mellett, egy besenyőkkel folytatott hősi harcban vesztette életét.

A Gizellával kötött házasságából sokáig úgy tűnt, hogy nem marad utód, mert a születendő gyermekeik – három fiú és két leány – sorban meghaltak. Egyedül az 1007-ben megszületett Imre herceg maradt életben.

István Imre herceg számára egy görög főúri leányt, Iréne hercegnőt kérte feleségül 1019-ben, de tőle nem született gyermeke.

Koppány vezér halálhírére kilencvenezer besenyő harcos esküdött fel arra, hogy beváltja Koppány átkát, azaz megölik majd István valamikori fiát. Az ifjúvá nőtt Imrének egyetlen szenvedélye a vadászat volt. 1031-ben a bosszút esküdött besenyők az őrízetükre bízott erdőségben egy vadcsapdát ástak, amelybe egy dárdákkal megsebzett hatalmas vadkant eresztettek, majd a vermet ágakkal, avarral lefedték, hogy ne látszódjon. Imrét vadászatra hívták és a verem felé terelték. Bele is zuhant a verembe és a felbőszített vadkan szétcibálta. Ezzel Koppány átka beteljesült.

Imre a palócföldi útjai során igen gyakran betért egy Jéne nevű rimalány házába. Szerelmi kapcsolatuknak hamarosan élő bizonyítéka is született, de már az Imre halálát követően: egy Radnót nevű kisfiú, akit palóc névadás szerint Pósának hívtak. István tulajdonképpen csak ekkor nyugodott meg afelől, hogy Imre valóban az ő fia. Ugyanis az Árpád-házi uralkodóknak (mivel beavatottak voltak), mindig volt egy bizonyos anyajegy a hátukon. Mikor egy csecsemő megszületett, az volt az első dolog, hogy az apának bemutatták a gyermek anyajegyét. Mikor Imre született, Vajknak csalódottan kellett tudomásul vennie, hogy róla bizony hiányzik ez a családi ismertetőjel. Viszont a kis Pósa hátán már ott volt az anyajegy, bizonyságául a beavatott származásának. Bár Pósát hivatalosan nem ismerték el örökösnek, azonban nevét mégis beírta a történelem nagykönyvébe, hiszen az ő egyenesági leszármazottja volt az a Pósa András, akit később Anonymusként ismerhettünk meg.

Idős korára István már sokat betegeskedett. De nemcsak komoly testi, hanem lelki fájdalmai is voltak. Benedek-Bence váci püspök látva István keserűségét, egyet gondolt és elhozatta a kis Pósát a nagyapjához. Nagyon örült a szíve, hogy láthatta Imre egyetlen fiát. Hosszasan eljátszott a kisfiúval ás sok ajándékkal, játékokkal halmozta el. Búcsúzóul azt mondta neki: „Aranyos kisunokám! Te soha ne akarj király lenni, hanem ilyen jókedvű, örömteli, kacagó, igaz szívű emberke. Szeresd a mese tarkavirágú rétjét. Éljél soká és szeretettel gondolj a sokat szenvedő nagyapádra!” – megsimogatta és sokszor megcsókolta unokáját, akit már soha többé nem látott. Súlyos lábfájásával még sokáig szenvedett, végül 1038. augusztus 15-én hunyt el. A temetése augusztus 20-án volt, és ettől az időtől kezdve ezt a napot István király napjának nevezték.

Vissza