Vajk-István király élete

Vajk-István király élete

  

Vajk fiatalkora

Vajk Sarolt akaratának megfelelően 985 és 988 között lovas tárkányképzésen vett részt. Minden reggel át kellett úsztatnia a Maroson, lovasmutatványok végzése közben ellovagolt Török-Zsadányig és vissza. Másodéves korában egyszer nagyon megfázott és Temesvárra, az arbag-rimalányok gyógyító helyére szállították. Itt a Jenő törzsbéli rimalány, Csege, gyógyította ki a betegségéből. Csege a testmeleggel való gyógyítást is alkalmazta, amiből hamar szerelem lett. Vajk ezután minden szabad idejét Csegével töltötte, akit Tündének becézett.

Csege apja, Temes törzsfőnök követelte, hogy Vajk vegye feleségül a lányát. Saroltnak azonban egészen más elképzelései voltak Vajkkal kapcsolatban, és Csege-Tündét a testőrparancsnokságuk egyik tisztjéhez adták feleségül. Csege 7 hónap múlva világra hozta Vajk gyermekét, Zoltánt. Az első napokban Sarolt hétfátyolos ágyban őriztette a gyenge fiúcskát, majd Esztergomban neveltette.

Vajk már benne volt a férfikorban, de mindig ellenállt a házasítási terveknek, annyira szerette Tündét. Csege-Tünde nagyon fiatalon halt meg 996-ban. Zoltán fiát ezután az erdőelvi rimalányok nevelték Sarolt rendelkezései szerint. Vajk csak ezt követően engedett anyja házasítási terveinek és volt hajlandó feleségül venni Gizella bajor hercegnőt.

Géza az unokája számára egy gerendavárat építtetett és birtokot adományozott. Mikor meglátogatta a kis Zoltánt, a kiséretéből 24 székely vitézt hagyott ott, hogy vigyázzanak a kis unokájára.

992 és 996 között Vajk-István ifjúsági fejedelem volt, majd 988-tól 992-ig tárkányfejedelmi tisztséggel tüntette ki Gyula lovasfejedelem.

A koronázási szertartás

Elől 24 pap ment füstölőkkel. A Székesegyház ajtajában Domonkos, a magyar érsek várta a menetet. A palástot és a kardot István átadta Anasztáz érseknek. Az érsek litániát mondott. Magyarul hirdette, hogy ezt a hitet meg kell tartani, a királynak pedig meg kell védenie az egyház papjait, István országát általuk kell kormányoznia. Azután a meghívottakhoz fordult és megkérdezte: - Alá akarjátok-e vetni magatokat királyotoknak? Az ünneplők és a nép azt válaszolta: Akarjuk. Erre Domonkos uruki illatos olajjal királlyá kente Istvánt.

A koronázó dombot a Csörsz-vonal tárkányai készítették a 72 tömény területéről hozott 1-1 aranyvékás földből. Ekkor Doboka, Urhida, Buda, Zsombor és Bucna ajtónállók ráadták Istvánra az apostoli pántokkal ellátott palástot, majd amikor István felszállt Sólyom nevű kedves lovára, Domonkos kezébe adta az országalmát, jobb kezébe pedig a Ravennából küldött kardot és így lovagolt István a koronázó dombra. Először dél felé, majd északnak, utána nyugatnak, végül kelet felé sújtott. Ezzel azt jelképezte, hogy az aranyasszonynak felajánlott országot minden ellenség ellen védelmezi. Kardját átadta Dobokának, mint fővezérnek, tőle pedig átvette az aranyos lándzsát a zászlóval. Ez azt jelentette, hogy a népnek ezt a zászlót kell követnie. Utána István beült az Ordoszból hozott aranyozott királyi székbe és Domonkos a fejére tette az Úr városbéli, majd föléje a liliomos királyi koronát. Így koronásan fellovagolt a koronázó dombra Atilla kardjával s a hozzá hű lovasparancsnokokat lovaggá, azaz vitézzé ütötte.

A kereszténység elterjesztése

Tonuzaba besenyő vezér hallani sem akart a kereszténység felvételéről. Erre a sváb lovagok megszállták a várát, az abádi révnél két gödröt ástak és a fogoly Tonuzabát, feleségével együtt a gödörbe állították. Húsz pallosos lovag aztán nyakig betemette őket, szabadon hagyott fejüket pedig szétverték a pallosukkal. Holttestük fölé nagy tüzet raktak, majd egész napos örömünnepet tartottak. Népükkel egy halom földet hordattak rájuk, majd megkeresztelték őket az Atya, Fiú és Szentlélek nevében.

Vászoly-Vazul főtáltos a Budavár Beavatott Központban Sarolt és Gizella előtt kijelentette, hogy birtokain nem akar keresztény hittérítőket látni. Gizella ezért, amikor Vazul Csákvárra tartott, utána indította lovagjait és Vazul szemét, - hogy csakugyan ne lásson, - kitolatta.

Koppány és Vérbulcsú nagy haddal elindult Veszprém ellen, hogy Tonuzabát és Vászoly Vazult megbosszulják és Saroltot megöljék. Ekkor Istvánt Esztergomban fővezérré övezték és pajzsra emelték. Vecelin, Hunt, a két Pázmány és Orci pedig lovashadsereget szervezett és a kabar-palóc könnyűlovasságukkal elindultak Veszprém felé. Vérbulcsú megkésett, ezért Koppány egymaga vette fel a küzdelmet. Vereséget szenvedett. Holttestét négyfelé vágták és Székesfehérvár, Veszprém, Győr és Gyulafehérvár kapujára szögezték. (Az esemény iróniája miatt megjegyzendő, hogy ha a térképen ezt a négy várost összekötjük, - Győrt Gyulafehérvárral és Veszprémet Székesfehérvárral, akkor megkapjuk a kereszténység szimbólumát, egy szabályos kereszt alakot!)

Ezek szerint az egykori feljegyzések szerint Tonuzaba és felesége elásatása Géza lelkét terhelte, Koppány felnégyelése Saroltét, Vászoly-Vazul megvakíttatása pedig Gizelláét. Gizellának bűnös lovagjai szolgálataikért nem is kaptak nagyobb birtokot, „csak” egytizedes falukat.

István mint fiatal fejedelem, minden összeesküvőnek kitolatta a szemét. A tolvajoknak levágatta a fél karjukat. A nagyszámú lovagi személyzetet fizetni kellett, ezért különféle adóztatási nemeket vezetett be. Bevezette a füstpénz adót, hegyvidéken a nyest-adót, juhászoknál a bárányadót, gulyásoknál az ököradót és a csikósoknál a lóadót. Sík vidékeken 1 véka köles vagy gabona és dombos vidéken 1 korsó bor vagy mézes sör volt a megszokott adó. Az épületfa adót a Dunán Csepelre vagy Kalocsára, a Tiszán és a Maroson pedig Szögedre kellett tutajon leúsztatni. Ebből építette Géza Székesfehérvárt és Esztergomot.

Ajtony 1002-ben áttért a görög-bizánci hitre, s még II. Bazeliosz császárral is találkozott. Amikor mindez István tudomására jutott, Doboka fővezért egy 10 000 lovasból álló sereggel küldte ellene. Ajtony azonban nem akart háborúskodást, hiszen Zoltán az unokaöccse volt, ezért inkább áttette a székhelyét a Karas partjára. Ajtony azonban egyre többet követelt a Maros menti sószállítás részesedéséből és a hittérítést sem nézte jó szemmel. Ráadásul gyakoribbá váltak a besenyő betörések, amely harcokban áldozatul esett Buda fejedelemfi, a sószállító út megbízott felügyelője. Ekkor István elküldte Csanádot a seregével, hogy végre teremtsen rendet. Ajtonyéknak nem sok esélyük volt az óriási túlerővel szemben. Csanád levágta a fejét, majd a nyelvét is kivágta, s azt a tarsolyában hazavitte. Büszkén mutatta meg Istvánnak a nyelvet, amely a királyt egykor szidalmazta.

Ajtony legyőzésével megszűntek az ellenségeskedések. Ezt követően új törvényt hoztak, miszerint a kézlevágás, a szemek kitolása, a fülek levágása ezentúl megszűnik, és visszatér a régi rend: lopás miatt egy-egy ökör, egy-egy tinó vagy egy-egy kakas beadása lett a büntetés. Akiket pedig rovás bűnén kaptak, azokra várfogság büntetése várt. Ezt követően csak latin betűkkel lehetett írni.

Az idősödő István

Miután Ilona hercegnő figyelmeztette Budavárát a német veszélyről, már 1015-ben megkezdték az első aranylemez gyűjtemény elszállítását Abavárra. Már Egernél megtámadták őket a pénzéhes püspökség lovasai, de szerencsére a segítség időben érkezett. Ekkortól a területet védett nádorispáni területté nyilvánították, s 1035-ig minden kincset és rovástitkot ide gyűjtöttek össze.

István azt javasolta, hogy Vászoly fiai, Endre, Béla és Levente hercegek tegyék át a székhelyüket a kievi Szent-Illés székesegyház uruki-manihista keresztény kolostorába és szállítsák el a Budavári Beavatott Központot Abavárról Füzesgyarmatra. Tette ezt azért is, mert hivatalosan elismert utód nélkül csak rájuk számíthatott, mint Árpád-házi utódokra, s ott biztonságban voltak.

Ekkor már István sokat betegeskedett. De nemcsak komoly testi, hanem lelki fájdalmai is voltak. Benedek-Bence váci püspök látva István keserűségét, egyet gondolt és elhozatta a kis Pósát a nagyapjához. Nagyon örült a szíve, hogy láthatta Imre egyetlen fiát. Hosszasan eljátszott a kisfiúval ás sok ajándékkal, játékokkal halmozta el. Búcsúzóul azt mondta neki: „Aranyos kisunokám! Te soha ne akarj király lenni, hanem ilyen jókedvű, örömteli, kacagó, igaz szívű emberke. Szeresd a mese tarkavirágú rétjét. Éljél soká és szeretettel gondolj a sokat szenvedő nagyapádra!” – megsimogatta és sokszor megcsókolta unokáját, akit már soha többé nem látott. Súlyos lábfájásával még sokáig szenvedett, végül 1038. augusztus 15-én hunyt el. A temetése augusztus 20-án volt, és ettől az időtől kezdve ezt a napot István király napjának nevezték.

Vissza