Levente herceg

István király féltestvérének, Vászoly-Mihálynak igen erős Gilgames-jelzése, azaz beavatottságot jelző anyajegye volt, hiszen ő volt kora beavatott fejedelme. Mindhárom fia is örökölte ezt, Andrásnak háromlevelű, Bélának négylevelű lóhere jelzése volt, míg Leventének pedig csillagjelzése egy fáklyavégen. Ez azt jelentette, hogy az Égiek szellemi vezetőnek küldték, s valóban apját ő követte később a beavatott fejedelmi poszton. Levente volt tehát a kora legerősebb fokú beavatottja. A beavatottak a 24 Hun Törzsszövetség keretein belül egy külön hierarchiai rendet képeztek, ami teljesen független volt a világi társadalmi rendszertől. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy esetenként ne lettek volna átfedések, ám mégis külön, és mások által kerültek megválasztásra. A beavatott rendszer központi magját az öt legerősebb fokozatú beavatott képezte, függetlenül attól, hogy melyik törzsből származók voltak. Ezek mindegyikéhez is tartozott 5-5, a sorban a következő legerősebb szintű beavatott. Ez a 30 ember képezte az un. belső kört, az összes többi beavatott pedig a külső körbe tartozott. A belső öt ember kiválasztotta maguk közül a legerősebbet, s ő lett a beavatott fejedelem, aki a világ összes beavatottját összefogta szellemi szinten. Ilyen beavatott fejedelem volt Levente is. (A történelmileg ismert személyek közül még Jézus, Hunor, Bagamér, Buda, Aladár, Álmos, és Vászoly-Mihály is). Beavatott fejedelmet általában 20 évenként választottak. Ők mindig a legvédettebb helyen, azaz a Beavatott Központban tartózkodtak, ahol a belső kör tagjai 20 évenként találkoztak. Közben pedig állandó telepatikus kapcsolatban álltak egymással. Mikor új beavatott fejedelmet választottak, akkor az előző fejedelem bekerült az Öregek Tanácsába. Ez a rendszer még Ataiszból származik.

Levente herceg volt az, aki mindkét fivére (I. Endre, majd I. Béla) hadseregét megszervezte. Ennek alkalmával csak olyan ifjakat tett meg tizedesekké, akiknek Gilgames-jelzésük volt, azaz rendelkeztek az Árpádházi királyok egyedi anyajegyével. Ők lettek a hadseregek vezetői. Főtáltosként Levente őrizte az Arvisura anyagokat a Szent-Illés székesegyház altemplomában. A hibásnak vélt feljegyzésekről újabb Arvisurákat rótt és 1047. húsvétján az összes Arvisura másolatot Endrevárába küldte. Amikor a gyűjtemény az aranykincs nagy részével megérkezett Füzesgyarmatra, a felesége, Ildikó-Ibolya aranyasszony önkéntes tűzhalállal hősi halált halt. Ez egy régi szokás szertartási rendjéhez tartozó dolog volt, amit a Beavatott Központ minden egyes költöztetésekor elvégeztek, s melynek során az önkéntes áldozat immár a szellemi szinten segítette a felbecsülhetetlen értékű kincs szállítását. Ugyanilyen áldozatot hozott annak idején Jákó fősámán, amikor Ordoszból szállították át a gyűjteményt Budára. Amikor Levente herceg értesült felesége haláláról, búskomor lett és örök nőtlenséget fogadott.

Levente főtáltos inkább az ősi hitet képviselte és leginkább az Arvisura kincsek áttelepítésével volt elfoglalva. Lebedvár fellegvárában halt meg. A besenyők Kipcsák fejedelem vezetésével fogadalmat tettek rá, hogy az Arvisura anyagokat továbbszállítják Kievből a manysikhoz.

A Levente-intézmény

Levente herceg hadsereg szervező munkája olyan hírnévre tett szert, hogy arra még hosszú évszázadok múltán is emlékeztek. Nem véletlen tehát, hogy egy a XX. század elején szervezett katonai intézmény rendszer is róla kapta a nevét.

A trianoni békeszerződés megtiltotta Magyarországnak az általános hadkötelezettségen alapuló hadsereg fenntartását. Így a katonai előképzés legfontosabb színtere Magyarországon a leventeintézmény lett. Az 1921. évi LIII. törvénycikk, a testnevelési törvénynek nevezett leventetörvény értelmében a "testnevelésben" az iskolát elhagyó ifjúság minden férfitagjának kötelezően részt kellett vennie 12 éves korától 21. életévének betöltéséig. A leventeintézmény kettős irányítás alatt működött. A felszínen nyílt a kultuszminisztérium alá rendelt Országos Testnevelési Tanács (OTI') irányította, míg a rejtett katonai szervezetet a tanács tábornoki rangú társelnöke vezette. A szakbizottság vegyesdandár-kerületenként egy kerületi testnevelési felügyelő, vármegyénként egy testnevelési felügyelő és járásonként egy testnevelési vezető elnevezéssel álcázott hivatásos tiszt közvetítésével végezte munkáját. Az egyesületek gyakorlatain való részvételt a hatóságok a szülőkön kérték számon, és adandó alkalommal az elmaradásokért őket büntették pénzbírsággal vagy elzárással. A leventeoktatók gyakorta tényleges tisztek voltak, akik a katonaságnál megszokott gépies engedelmességet, fegyelmet várták el, és sokszor értelmetlen fizikai megpróbáltatásoknak tették ki a rájuk bízott fiatalokat. A leventemozgalom nem is volt népszerű, ezért vezetői, hogy vonzóbbá tegyék, a cserkészet néhány megoldását próbálták átvenni, de nem sok sikerrel. Ráadásul a militarista szellemnek ellenállni tudó cserkészetet magát is a Levente alá rendelték 1939-ben. A honvédelemről szóló 1939. évi II. tc. a leventekötelezettséget kiterjesztette az iskolai ifjúságra is a levente kiképzési kötelezettséget. A katonai előképzés 1941 nyarán nyerte el végleges szervezetét, amikor a kormányzó 1941. július 18-án rendeletileg, "Legfelsőbb Elhatározás" útján "az ifjúság katonás szellemű neveléséről és a testnevelés erőteljesebb végrehajtásáról" címmel szabályozta a kérdést. Felállították a Honvédelmi Minisztérium VIII. Csoportját "a testnevelési és sport vonatkozású ügyek intézésére". Mindebből az következett, hogy levente szervezet egyre inkább a hadsereg bujtatott kiképzőterepe lett.

Vissza