Orseolo Péter

István középső nővére, Ilona, Orseleó Ottó velencei Dogéhoz ment feleségül. Egy év múlva megszületett a fiuk, Péter. Amikor a gyermek a világra jött, bemutatták az apjának, majd később Istvánnak is, hogy nem volt Gilgames-jelzése, azaz az Árpádházi királyok jellegzetes anyajegye. Helyi belviszályok miatt aztán Péter a magyar királyi udvarba került. Fejedelmi származású harcostársai is felfigyeltek a jelzés hiányára, ezért az Álmos-Lebéd-házi hercegek nem is ismerték el még fővezérnek sem, nemhogy királyuknak. Ezért a kettős fejedelemségben csak a pápaság és a Római-német Császárság elnyomásra törekvő képviselőjét látták benne. Az Anasztáz-Astrik vonal inkább Orseoló Péter trónigényét támogatta. István folyton betegeskedett, így Pétert tette meg hadserege parancsnokául, míg Szolnokot kiskirálysággal tüntette ki, hogy az ország védelmét kelet felől biztosítsa. Az ország főurait feleskették, hogy István után Péter királyságát ismerjék el. Az uruki-mani és törzsszövetségi lovas versenyen azonban Péter elég rosszul szerepelt, ezért mindenki Endre és Béla hercegeket támogatta, Pétert pedig csak egy kis „csicsergő madárkának” tartották.

István halála után, 1038-ban azonban Péter, a kijelölt utód, akadály nélkül foglalta el a trónt.  Vele együtt sok olasz és német lovag jött a királyi udvarba, akiknek a legfőbb tisztségeket adta. Súlyos adókat rótt ki, két püspököt is megfosztott méltóságától, Gizellát, az özvegy királynét pedig az uradalmai és kincsei nagy részétől megfosztva Veszprémbe száműzte. A pártküzdelmek azonban hamar elkezdődtek a magyar törzsfők és Péter idegen származású hívei között. Az ellenzék István régi táborából szerveződött, akiket a csicsergő, daloló olaszok kezdtek kiszorítani a hatalomból. Ezek, jóllehet némi gőggel, kegyetlenkedve megvetették a magyar előkelőséget, de az olaszokat sem szívelték, mert az ország javait felfalták előlük. Ezért a németek a magyar előkelőséghez kezdtek húzni, mivel Péternek olyan terve is volt, hogy a daloló olaszokkal és a kegyetlenkedő németekkel kiirtja a magyar előkelőséget. Mivel azonban a németek kisebb része már összeházasodott a magyar törzsfőkkel, a vegyes házasságból származó németek szövetkezni kezdtek a keleti magyar tömegekkel. 1041-ben az elégedetlenkedők Péter királyt elűzték, aki Németországba menekült. A főurak Péter kizavarása után megnyugodtak, hogy Aba-Sámuel ül a trónon.  Pétert azonban III. Henrik pártfogása alá vette és mindent megtett azért, hogy visszahelyezzék a királyságába. III. Henrik 1045-ben újból Magyarországra jött és Aba-Sámuel halála után ismét visszatette a királyi koronát Péter fejére.

Szolnok erdőelvi kiskirálynak a helyére Vata, Erdeljű Gyula leszármazottja került, aki fellázította a besenyő társadalmat. A tiszántúli, békési, bihari és erdőelvi pásztorokkal betört a Jász-síkságra és az uruki kereszténység visszaállítását követelték. Az egyház ellenük fordult, mivel az uruki egyház eltörölte a dézsmát és az egyházi tizedeket. Péter a lázadást még leverte, ám a főurak hazahívták Vászoly lengyel földre menekült fiait, Endre, Béla és Levente hercegeket, s velük már nem bírt el. Pétert elfogták és Vazult megbosszulva kitolatták a szemét. A király a sebei következtében 1045-ben meghalt.

Vissza