Parszi-óm
Parszi-óm

 

Samas törzsének tagjai nagy viszontagságokat követően az Indus torkolatvidékén értek partot. Innen a folyó mentén felfelé vándoroltak, egészen a folyó forrásvidékéig Itt a kellemes éghajlatú Pamír aljában telepdtek meg, s főként tutajos kereskedelemmel foglalkoztak. A hunok viszont a hegyek között keletebbre vándoroltak, és megalapították Léh városát. A Pamír környékén élő parszi-szkítákkal keveredve, megismerve a titkos hágókat és ösvényeket, a Tárem-tó (Tarim-medence) partjára vándoroltak. A fokozatosan visszahúzódó tómeder iszapos talaja kiváló termőföldet biztosított a mezőgazdaság és az állattenyésztés számára.

Samasna-Pisti sírva menekült Ataiszból egy félig kész bárkán. A samas törzs ifjú sámánjai közül sokan elpusztultak, mire ki tudtak kötni.

Később Harapi király az emberáldozatos temetkezési mód miatt elhagyta Úr városát, mivel Káldor király temetésén többek között az ő szamárfogatának gyermek hajtóját is lemészárolták. Ezért népének felével elhagyta a Tiris menti síkságot és az Indus folyó vidékére költözött, ahol a rokon indijó menekültek laktak. Harapi király birodalmában aztán igen magas szintű kultúra bontakozott ki. Kényelmes lakásokban, fejlett építményekben éltek az emberek. Minden lakásba vizet vezettek be és minden embernek külön he­lyisége volt, ahol az éjszakát eltölthette. A varázslat művészetét még jobban kifejlesztették, mint Urukban. Beavatottjaik más írásmódot szerkeszetettek a saját használatukra.

Vendégeket azonban nem volt szabad senkinek sem fogadnia. Éjjelre min­denkinek el kellett hagyni a várost és az őrségek senkit nem engedek be. A pateszi és a Lugal vendégét éjjel-nappal szemmel tartották. Léh városában is a folyóközi szoká­sokhoz tartották magukat. Harapi király birodalmában viszont minden városban épület­ráépítéssel ellátott vendégfogadók voltak, ahová csak egy ajtón lehetett bejutni és az esti járás-kelést csak a királynak volt joga engedélyezni. Már városkapukat is építet­tek, amelyeket esténként lezártak és csak kivilágosodás után nyitottak ki. A tornyos kapukon őrség állt, akik csakis a királynak engedelmeskedtek.

Deguignes az alábbiakat írja  az Indiában megjelent hunokról:

„A Hunok története egy kevésbé méltányolt nép története, amely nép különböző időkben hatalmas monarchiákat alapozott meg Ázsiában, Európában és ugyanúgy Afrikában… Birodalmuk a rómaiakénál sokkal nagyobb kiterjedésű volt.” Deguignes azonosítja a Hun népet a Hiong-nukkal, amely elnevezést bizonyos gyűjtő fogalomként használja, azaz ez az elnevezés magában foglalja a tulajdonképpeni hunok mellett még a fehér-hunokat, avarokat, bulgárokat, magyarokat, kazárokat és besenyő népeket, amely nevek alatt szereplő népeket más-más kutatók hol hunoknak, hol pedig szkítáknak nevezték.

Hunok, magyarok és a védikus civilizáció

Vissza