Érdekességek az Arvisurából,

 avagy tudtad-e, hogy…

. . .  valóban olyan „szent” volt-e Szent István és Imre?

A történelem órákon azt tanultuk, hogy Vajknak, azaz Szent István királyunk­nak (969-1038) csak egy egyenesági leszármazottja volt, Imre herceg (1007-1031), akit egy vadkan tépett szét még mielőtt utódot nemzett volna. Nos, a rovásokból megtudhatjuk, hogy a valóságban ez nem egészen így történt. Imre igen gyakran betért palócföldi útjai során egy Jéne nevű rimalány házába, s bizony a szerelmi kapcsolatuknak hamarosan élő bizonyítéka is született, igaz házasságon kívül és már az apja halálát követően: egy  Radnót nevű kis­fiúcs­ka, akit palóc névadó szerint Pósának hívtak. Azt is megtudhatjuk, hogy Vajk tulajdon­képpen csak ekkor nyugodott meg afelől, hogy Imre valóban az ő fia. Ugyanis az Árpád-házi uralkodóknak (mivel beavatottak voltak), mindig volt egy bizonyos anyajegy a hátukon. Mikor egy csecsemő megszületett, az volt az első dolog, hogy az apának bemutatták a gyermek anyajegyét. Mikor Imre született, Vajknak csalódottan kellett tudomásul vennie, hogy róla bizony hiányzik ez a családi ismertetőjel. Viszont a kis Pósa hátán már ott volt az anyajegy, így Vajk felhagy­ha­tott aGizella gyanúsításával. De Vajknak is volt Imrén kívül még egy utódja. Még a Gizellával kötött házassága előtt na­gyon szerelmes volt a Lebéd-házból szárma­zott Csege nevezetű ifjúsági arany­asszonyba. Együtt is töltötte vele minden szabad idejét, és úgy becézte, hogy Tünde. Csege apja, Temes törzs­főnök követelte, hogy vegye feleségül a lányát, ám Sarolt (950-1012) ebbe nem egye­zett bele, így Csegét Vidhez adták feleségül. Mikor 988-ban megszülte Vajk gyermekét, Sarolt felvitette a csecsemőt Esztergomba, és ott neveltette fel. Ekkor már kiszemelte a fiá­nak Gizellát, mivel az ország érdeké­ben ezt tartotta megfelelő frigynek. Ám Vajk annyira szerette Csegét, hogy csak akkor engedett anyja házasítási tervének, mikor Csege 26 évesen, 996-ban meghalt. Közös gyermeküknek Vajk a Hargita alján építtetett várat, s később ott élt, mivel Sarolt sosem ismerte el őt örökösnek. II. Zoltán néven erdélyi kisfeje­de­lem lett, 1025-ben halt meg Torda mellett, a besenyőkkel vívott hősi harcban.

. . .  mi múlhat egyetlen egy szavazaton?

992-ben összehívták a birodalmi Nagyszalát Veszprémben, az aranyasszo­nyok székhelyén, mivel el kellett dönteni, hogy a keleti, avagy a nyugati keresz­tény­séghez csatlakozzunk-e. A tanácskozáson részt vett többek közt Gélyza nagyfejede­lem, Csák sámánfejedelem, Erdeljü Gyula lovasfejede­lem, Vászoly főtáltos, továbbá Jirkó Kun-magyari fejedelem, Koppány Badzsir-magyari fejedelem, valamint a Káma melléki magyarok részéről jelen volt még Szala vitéz is. A vendégeket Vajk és anyja, Sarolt fogadta és látta vendégül.  Igen komoly ellentétek merültek fel közöttük, ezért még 12 napi tárgyalás után sem tudtak megegyezni. A szavazás első körében Piroska ifjúsági aranya­sszony (Vajk-István nővére) nem tudott részt venni, mivel (mint beavatott és képzett gyógyító) éppen egy agyműtétet hajtott végre Nyitrán. A voksok így fele-fele arányban támogatták a keleti, illetve a nyugati egyházhoz történő csatlako­zást. Hogy a mérleg eldőljön valamely irányban, a tanácskozást áthelyez­ték Nyitrára, s a szavazást - már a Piroska részvételével – megismé­tel­ték. Piroska pedig úgy látta, hogy Rómával talán jobban járunk. Nos, ha akkor ő másképp gondolta volna, talán a mi történelmünk is más­képpen alakult volna!

. . .  ki volt valójában Anonymus?

A híres Gesta szerzőjének kevesen ismerik valódi kilétét. A rovásokból megtudhatjuk, hogy Anonymus nem volt más, mint a fent említett Pósának – így voltaképpen az Árpád-háznak - egyik egyenesági leszár­ma­zottja. Úgy hívták, hogy Pósa András, és a Gömör-megyei Radnót községben született 1210-ben. Kilenc testvérével együtt korán árvaságra jutott. A gyerekek neveltetését nagybátyjuk, az országbíró Pósa Pál (másnéven Tomaj fősámán, II. Endre legbizalmasabb embere, aki az Arany­bulla megszerkesztésében is részt vett) rendezte el. Eszerint Pósa András a rimaszombati cserepesekhez került mesterséget tanulni. A nagybátyja házában találkozott IV. Béla kiskirállyal, még mint vándorló mesterlegény, de hamar elnyerte annak bizalmát. 1230 és 1235 között részt vett a bugáti sámán­képzésen (Bajdar sámán néven), ahol előkelő helyezést ért el. Ezután a nagy­bátyja kancelláriájában dolgozott, majd 1236. január 25-én feleségül vette Radnóti Piroskát. A székely Radnai havasok alatti kastélyban éltek, s 3 fiúk született. Piroska 1240-ben meghalt. Ebben az időben Pósa András intézte a Dzsingisz kán és a IV. Béla közötti levelezéseket. Dzsingisz kánnak az volt a terve, hogy a Nagyvízig (azaz Európa nyugati partjáig) minden területet elfoglal, de a hódításokat követően e területek ellen­őr­zé­sét az Árpád-házi királyokra akarta bízni, ezért elvárta, hogy a hódításokban a magyarok is segédkezzenek. Azonban egy kis hiba csúszott a dologba, mivel Pósa második felesége szülés közbeni gyónásnál elárulta egy német papnak a mongolok terveit, így bosszúból Köttöny hírvivői kivégez­ték az asszonyt. Ettől kezdve Pósa a mongolok ellen hangolódott.  Pósa Pállal együtt ők szervezték meg a király és családja védelmét. A muhi csatát követő­en Boszniában várták a királyt és Dalmácián át Veglia szigetére menekítették a családjával együtt. Pósa András a mongol üldözőket félre­vezette Zágráb felé. Ezért a hazugságáért a mongolok vezetése 1270-ben halálra ítélte őt. Kubiláj tatárokat küldött a felkutatására, akik 1271-ben, Boszniában ki is végezték. 

. . .  Atilla királyunk nem is arany koporsóban nyugszik, hanem ezüstben?

Atilla királyunk 413-ban jött a világra, és világhódításait követően 453-ban, nem messze a Tiszától, a Maros egyik mellékágában térhetett meg őseihez örök nyugovóra, miután a Krimhildával érkezett német vendégek megmérgez­ték őt. Szanka sámán ölben és lépésben mérte ki Atilla nyughelyének a rajzát. Hunyor utódai hármas-koporsós temetésben egyeztek meg. A három koporsó eredetileg Deédes úz arany­asszony három férjéé volt, ugyanis akkori szokás szerint azt előre elkészíttették. Nekese, az úz kovácsok tárkányvezére csinál­tat­ta magának a vas koporsót,  Eszék, magyari vezér az ezüst koporsót és Maros vezér pedig az aranyat. Eszék és Maros 451-ben, a Catalauni csatában elesett, ezért már nem volt szükség a koporsójukra, Nekese pedig maga ajánlotta azt fel. Így történt, hogy az ő három koporsójukba fektették a királyt. Daróc sámán feladata volt a három koporsó egymásba illesztése, ez azonban nem ment olyan könnyen, mivel az arany koporsót sehogyan sem sikerült az ezüstbe beleilleszteni. Ekkor Daróc letörte az ezüst koporsó lábait, s így sike­rült az ezüst koporsót az aranyba beletenni. Atilla így – szemben a hiedelem­mel – nem arany, hanem ezüst koporsóban fekszik.

. . .  mi célból építették fel a kínaiak a Nagy Falat?

Őseink - mikor még Ordosz vidékén éltek – először csak kalan­do­zások útján jutottak el a kinajok földjére. Később azonban a kinajok terjeszkedése miatt olyan közelségbe kerültek, hogy abból sokszor háború keletkezett. Egy Bóta nevű ifjú nyert jogot arra, hogy újabb kalandozásokat vezes­sen a kinajok földjére, mivel azonban ő ellene volt az erőszak­nak, inkább békességre törekedett a szomszédokkal. Bóta jól ismerte a kinajokat, beszélte a nyelvüket, így elhatá­roz­ta, hogy véget vet a háborúskodásnak, és meghirdet­te a „béke és rokonság” elvét. Ezt követően a két nép sokáig nyuga­lom­ban élt, sőt erősen keveredtek egymással, még fővezéreket és sámánokat is adtak egymásnak. Később újabb háborúk törtek ki, s emiatt a kínai császá­rok, hogy végleg elkülönüljenek, felépíttették a nagy falat, így választva el birodalmukat az ordoszi hun törzsszövetségtől. Érdekes, hogy a kínaiak a mai napig is megkülönböztetett tisztelettel adóznak e vidéknek. Igaz Ordosz városát ma már Paotou-nak hívják, de a körülötte elfekvő fennsík még most is őrzi Ordosz nevét, mint ahogyan a Hoang Ho-folyó is őrzi Hangun nevét.

. . .  valójában kik a sámánok?

Sajnos a közhiedelemben elég ostoba kép alakult ki a sámánokról, az emberek többsége e szó hallatán egyből holmi maskarába öltözött, hókusz-pókuszoló, időnként a transz állapotában rángatódzó varázslókra gondol. A mi sámánjaink azonban nem ilyenek voltak! Sőt, igen magas fokú, 5 évig tartó sámán-iskolát végeztek, s ezekbe minden törzs a legkiválóbb fiait küldte. Érteniük kellett az orvostudományokhoz és az állatgyógyászathoz, hiszen száz­ezer számra voltak állataik. Ezek közül is kiemelt figyelmet szenteltek a lóápo­lás­nak. Megismerkedtek a törzsszövetség hitvilágával, s egyéb tudomá­nyok­kal, valamint elsajátították a rovásírást is. Az ötéves képzés után mindig vetélkedőt tartottak, s aki ezen az első lett, az nyerte el a fősámáni-fejedelmi méltóságot. A fősámán mellett másik fejedelem volt a fővezér. A nőknél is folyt úgynevezett rimalány-képzés, ahová szintén a legjobbak juthattak be. Az ő vetélkedésük győzteséből került ki az aranyasszony. Az ő feladatuk is nagyon fontos volt, így például a vetés, aratás megszervezése, a betakarított javak igazságos elosz­tása a közösségen belül, a lakóépületek, s az egész település tisztán tartatásának felügyelete, a gyermekek világrahozatalának megkönnyítése, a csecsemők és frissen szült asszonyok gondozása. A törzsszövetség minden időkben rendelkezett továbbá - szintén képzett - rovósámánokkal, akik feladata a fontos történések kő-, vagy fémlapokra való lejegyzése volt.

. . .  hol volt Atlantisz ?

Igen sok legenda kering az elsüllyedt földrészről, az egykori paradicsomról. De itt rögtön álljunk is meg, valójában ugyanis két eltűnt földrészről is szó van az Arvisurában: Atlantiszról és Ataiszról, ám a kettő korántsem egy és ugyanaz. Atlantisz a mai Atlanti óceánon, a Földközi-tengerrel közel egyvonalban, attól nyugatra helyezkedett el. Lakosairól a következőket rótták le: „A síkságán törpe népek, a hegyláncolat északi részén szőke fajúak, a déli részén pedig barnább bőrűek élnek, s ezek hadban állnak egymással. A legyőzöttek agyvelőit kiszív­ják, de a húsukat nem eszik meg. A törpék békés természe­tűek, és nagyasszo­nya­ik vezetésével közösségben élnek. Az óriások viszont a sok háborúskodás miatt férfi munkaerő hiányában szenvednek. Ezért az asszonyaik törpe férfiakat fogadnak fel cselédségre. Atlantisz középső síkságán a harcias nők háborúság­ra léptek a csekély létszámú férfiakkal, mivel azok a törpék cseléd sorsát meg akarták szüntetni. Az asszony-hadsereg győzött, és a férfiak a horog alakú havas hegyek­be vándoroltak. A nem cselédsorban élő törpék a melegebb földek felé vándoroltak.” A földrész süllyedé­sekor az itt élők fokozatosan települtek át az európai és az észak-afrikai kontinensekre. Az akkori rovásokat megörökítők úgy hívták őket, hogy "sáska­népek"(ide tartoztak az arabok, zsidók, s a leghangosabb népség, a digók), mert nem szerettek dolgozni, viszont az életet élvezni annál inkább, s ez irányú igényeiknek rendszerint igen erős hangot is adtak, ráadásul igen szaporák voltak. Kr. e. 1685-ben Tuliás indult el kalandozó útra, mely 12 évig tartó hajózásnak az volt a kiemelt célja, hogy meggyőződjenek róla, mekkora darabja maradt meg a süllyedő Atlantisznak. Tuliás jelentése szerint ekkor már a földrész nagyrésze a víz alá került, de még találtak egy kis darab szárazulat maradványt. Ataisz a Csendes óceán közepén a mai Hawaii-szigetektől délnyugatra feküdt. Ez a hely volt az a sokat emlegetett paradicsom, ami egyrészt az igen kedvező földrajzi viszonyoknak, másrészt az itt élők dolgos munkájának a gyümölcse volt. Két nagyobb népcsoport, az agabák és a hunok éltek itt, de persze belőlük aztán sokféle törzs és nemzettség alakult ki. Ataisz süllyedése hetven éven át tartott, Kr. e. 5070-től, 5000-ig.

. . .  miért nem találnak a tudósaink evolúciós őseit a delfineknek?

Ezek a bámulatos emlősök az állatvilág csodái, ám az evolúciós őseikre irányuló kutatások sorra csődöt mondanak. Vajon miért? Nos, az Arvisurából ennek a magyarázatára is fény derül, miszerint e rendkívüli intelligenciával megáldott élőlények bizony a Szíriuszról származnak, segítőink hozták ide őket, mint ahogyan a pulikat is! A következők olvashatók a rovásokból: „Az égből jötteknek nem csak a puli volt a kedvencük. A legnagyobb Kaltes-asszony szekerén kis úszómedencé­ben delfineket is hoztakmagukkal, hogy azokkal szóra­koz­zanak. Ezeket a delfine­ket aztán egy tóba telepítették, ahol azok jó nagyra meg­nőt­tek. Amikor Kaltes-asszony bolygójára visszamentek volna, a delfinek észre­vették a készülődésüket, és a tóból levezető folyócskán a tengerbe szöktek, ahonnan játékosan magasra szökdelve eljöttek ugyan búcsúzni, de vissza­maradtak az ataiszi tengerben. Azóta már nagyon elszaporodtak. Némelyikük még az emberekkel is szót tudott váltani.”

 ¼    honnan ered a "kötélnek áll" szólásunk?

Régi őseink folyamatosan tartották a kapcsolatot egymás között, rendszeres látogatásokat tettek a rokon törzsekhez, hogy információt cserélhesse­nek. Ilyen kalandozás közben esett meg velük a csodaszarvasként ismert tör­té­net is (i.e. 2610-2605). A valóságban azonban érdekes folytatása volt, hogy hogyan léptek házasságra az alán Dúl-Béga fejedelem lányaival és udvar­hölgyeivel. A vezérek még csak-csak választhattak is maguknak rangban hozzájuk illő leányt, azonban a vitézek hetvenketten voltak, míg a leányok csak harmincan. Ezért a követ­kező­képpen oldották meg a párválasztást: kihúztak egy jó hosszú kötelet, amelyre egyenlő távolságokra összesen harminc csomót kötöttek. Minden csomó mellé állítottak egy-egy leányt a kötél egyik oldalára, majd azok egyenként szólíthattak egy-egy daliát a kötél másik oldalára, vagyis ők választ­hattak párt maguknak. Amelyik legény nem akart a nyilvános párválasztáson „kötélnek állni”, az menyasszony nélkül maradt. Amikor minden leány talált kedvére való ifjút, akkor az öreg Dúl-Béga fejedelem megáldotta őket, s a kalandozó csapat gazdag hozománnyal meg­rakodva tért vissza hazájába, az így megszerzett asszonyokkal együtt.

. . .  régebben csak kétféle vércsoport létezett a földön?

Pontosabban, a szíriusziak megjelenése előtt létezett a kétféle vércsoport. Nézzük csak, mit rótt le Sikila aranyasszony a Havaruti nagyszaláról, amelyen a szíriusziak is képviseltették magukat: „az égi járműveiken az első, vérfrissítés­ként küldött kaltesi (szíriuszi) csoport érkezése a Hol-ütődés előtt 1136 évvel történt. Ez alatt a 10 uralkodó embercsoport a földiekkel társas emberi viszony­ba lépett és 2x2, azaz négy vércsoportban megindította az emberiség fejlődé­sét. Ezen kiművelt emberek gondolkodása révén Ataiszban és Atlanticban egy műveltebb embertömeg alakult ki, akik a melegebb vidékeket elárasztották. „ A 152. Arvisurában egy másik érdekességet olvashatunk: „a Kr. e. 3970-es évek táján nagyon sok volt a kétnemű újszülött. Az égi-bölcsek vezetője ezt helytelenítette, és javaslatot tett ennek megváltoztatására. Tenisur, az égi beavatottak vezetője elmondta, hogy Arvisura-Anyahita leszállása óta nemcsak a 4 vérnem szerinti besorolási eljárást dolgozták ki, hanem annak ezernyi ága-bogát is. Hoztak magukkal olyan, jó minőségű szaporító anyagot, aminek használatával megszüntethető a rendellenesség. Rövid tanácskozás után engedélyezték a Ménes birodalombeli fejedelemi lányoknak ezen arbag beavatkozási műveletet, amely az igen gyakori kétneműségi kóros elváltozást megakadályozhatja. Az összesereglett papnők között ez olyan közked­veltségre jellemző igényt támasztott, hogy a társbolygóról hozott szaporító­anyag már elfogyott. A titkon jelentkezők száma egyre nőtt. Mivel ezen látogatásra 12 személy érkezett (a Szíriuszról), az elfogyott szaporodást célzó anyagot maguk közt előállították. 9 hónap múltán a hibamentes szaporodás megtörtént, és örömmel állapították meg, hogy egyetlen kétnemű utód sem született.”

. . .  mitől egyedülálló a világon a Magyar Szent Királyi Korona ?

Az utóbbi időkben egyre többen foglalkoznak a koronakutatással, azaz próbálják megfejteni a Szent Királyi Koronánk rejtélyét, azzal ugyanis szinte mindenki egyetért, hogy valami titokzatosság bizony erősen körüllengi "őszentségét". Nos, valójában a Szent Korona három különböző korona igen gondosan megtervezett és kivitelezett össze­dolgozásával készült, és éppen ebből ered a hármassága, ugyanakkor egyik rejtélye is. Az első és egyben legrégebbi az aranykeresztes, oldalfüggős, drágakövekkel telerakott, tömör arany Uruki sámánkorona, amely az ős­magyar, feltétel nélküli szeretet vallását képviseli. Ez jelenti a leges-legnagyobb értéket, hiszen annak idején ezt maga Gilgames készíttette, s ezzel koronázták meg Jézust is 29-ben. Ám az iszlám erőszakos hittérítése és nyomása miatt, jogutódként, az Álmos- és Lebéd-házi fejedelmeknek ajándékozták. Másik a Dukász Mihálytól kapott zománcképes korona, amely a Bizánci egyházat képviseli, s a har­ma­­­dik a pápától kapott liliomos aranykorona, ami értelemsze­rű­­­­en a Római egyházat kép­vi­se­li. Azzal a céllal dolgozták össze eggyé, hogy ily módon is hirdessék: hazánkban minden vallásnak békésen meg kell férnie egymás mellett.  Ha már itt tartunk, had tegyünk említést István királyunk koronázásáról is, hisz a mai napig nem tisztázott a köztudatban, hogy valójában mikor is történt az a bizonyos koronázás, 1000-ben vagy 1001-ben? Nos a válasz nagyon egysze­rű: mindkét dátum helyes, hiszen először az Uruki koronával koronázták magyar királlyá 1000. augusztus 20-án, és csak pontosan egy évvel később a Rómától kapott koronával keresztény királlyá. Lászlót 1077-ben a Gilgames koronával koronázták királlyá, ekkor döntöttek úgy, hogy a hármas királyi koronát összeszerelik. A szent korona tervezője és készítője Dajka beavatott aranyműves volt. Az elkészült szent koronával aztán Lászlót ismét megkoronázták 1087-ben. No és a másik rejtély, s egyben a legmegdöbbentőbb tény a koronánkról, vagyis amitől egyedülálló az egész Földön: a koronába beépítettek 12 úgynevezett "beszélő, gondolatrezgésre hajlamos követ", ami azt jelenti, hogy ezek a kövek bizony a Szíriuszról származnak, pontosabban Arvisura-Anyahita hozományaként kerültek Ataiszra, Kr. e. 8508-ban. Mint az a nevükből is sejthető, ezek a kövek nem akármilyen tulajdon­ságokkal rendelkeznek. A korona viselője (aki csakis beavatott lehetett) ugyanis telepatikus kapcsolatba került általuk a 24 Hun Törzsszövetség többi beavatottjaival, így segítve az uralkodót a fontos döntései meghozatalában.

Vissza