Az
év legszebb ünnepe a karácsony, hiszen a vezető Istenségünknek, Jézusnak,
illetve magának a Fénynek a születésére emlékezünk ilyenkor. Éppen ezért az
Isten kiemelt küldetését végrehajtó nép, mint a magyar, méltán meg is emlékezik
erről. Teszik ezt még azok az emberek is, akik bele sem gondolnak ennek az
ünnepnek a jelentőségébe. Hogy hogyan? A régi népi szokások és hagyományok
fennmaradásának jóvoltából. Most, hogy az előzőekben már kicsit belekóstoltunk a
teremtés tanába, s már Istent nem egy szakállas bácsiként képzeljük el, hanem a
teremtő tachion belsejében létrejövő téridő-forrásrendszer fenntartójaként, a
bemutatott szimbólum rendszert szem előtt tartva vizsgáljuk meg a karácsonykor
használt ünnepi elemeket, kellékeket, sőt ételeket is. Talán a legelső dolog,
ami eszünkbe jut az ünnepről, az a karácsonyfa, amihez mi mindig fenyőfát
vásárolunk, s nem véletlenül. Hiszen a fenyő az, amelynek alakja és struktúrája
a leginkább hasonlít a tachionra, azaz a Tűz
őselemünkre. Ezzel eleve magát a Teremtőt szimbolizáljuk, az
el-elágazó ágak pedig a rendszer fraktális voltát
jelölik. De sorra vehetjük azokat a díszeket is, melyeket rá szoktunk aggatni a
fára, mert azoknak is mindnek hasonló jelentése és jelentősége van. Így az
üveggömbök a Víz elemet, s annak kiáradó
múltszféráit jelképezik, de vannak hosszúkás, jégcsaphoz hasonló díszek is,
melyek a fához hasonlóan a tachionra utalnak. A mai csúcsdíszek alakja is ilyen,
sőt ezeken a csúcs alakzathoz alul egy gömb is csatlakozik, amely jól mutatja
számunkra azt, hogy a Vízből keletkezik a Tűz elem. Régebben inkább az ötágú
csillagot használták erre a célra, amely pedig az ötös
téridő rendszer szimbóluma. Meg kell még említeni a girlandokat is,
amelyek spirálisan körben kerülnek a fára, jelezve ezzel a teremtő tachion
csavarodási tulajdonságát. S akkor még nem
beszéltünk a gyertyákról, csillagszórókról, melyek szintén mind Tüzek. De
gondoljunk csak az adventi koszorúra, amin szintén gyertyák égnek, ám ezeket nem
egyszerre, hanem sorban egymást követően gyújtjuk meg, ahogyan a téridő rendszer
forgásában a tachionok is egymást követően „égnek”.
De
ez még messze nem minden. Régen szokás volt a fa alá, mellé diót, almát is
tenni. Hisz ezek a gyümölcsök is a Víz szimbólumai,
sőt a dió még valami többet is mutat azoknak, akik látni akarnak, mivel a dióbél
egy négyfelé nyúló szerkezetet mutat, ami jól imitálja a bindu geometriáját. Az
ételekkel folytatva a sort nézzük meg milyen ünnepi fogások is szoktak ilyenkor
egy igazi magyar család asztalára kerülni. Szinte elengedhetetlen a
tyúkhúsleves, ami csak és kizárólag akkor az igazi, ha
abban csigatészta van, amit talán sokkal találóbb lenne tachion tésztának
nevezni, annyira jól mutatja annak szerkezetét. Legalábbis a házi készítésűek,
mert a gyárilag, futószalagon készített tészták csak kis csíkozott csődarabkák,
nincsenek kihegyezve, ezért nem is keltik azt a rezgést,
mint a házi készítésű csigatészták, s ezért nincs is olyan finom. Következő
fogás minden bizonnyal a töltött káposzta, amely a feltekert szerkezetével
szintén időfizikai jelentést mutat, hasonlóan a szintén elengedhetetlen diós és
mákos beiglihez. A felszelt tészta belseje tökéletesen mutatja a téridő rendszer
spirális srtuktúráját, akár a
piskótatekercsé vagy a kókusztekercsé. Gyakori volt régebben a fonott kalács
készítése is, mely a fonás–csavarodás
jelentésének hordozásán kívül még mást is mutat, lévén, hogy a kenyérhez
hasonlóan ez egy kelt tészta. A
kelesztés folyamata a kiáradást, a kiáradó szférák növekedését mutatja, főként,
ha
az a tészta még hajtogatott is, mint egy másik ünnepi süteményünk, a
rétes. Ebben is úgy rétegződnek egymásra a hajszálvékony lapok, mint a kiáradó
múltszférák. Ráadásul régen még az sem volt mindegy, hogy hányszor hajtogatták
meg azt a tésztát, a
nagymamám
úgy tudta, hogy tizenkétszer kell.
Nos, talán elég is ennyi példa annak érzékeltetésére, hogy azok az emberek, akik valaha ezeket az ünnepi szokásokat, ételeket kitalálták, megalkották, milyen közeli kapcsolatban lehettek a Teremtő forrással. De a lehetőség mindenki számára adott. Csak gondolnunk kell rá, amikor beleharapunk a diós beiglibe, vagy amikor éppen díszítjük a karácsonyfát, s akkor talán már ezzel is közelebb kerülünk Hozzá egy lépéssel.