A teremtés tana

 

Pesti Páter és Badiny-Jós Ferenc Magyar Bibliájának elején a következőket olvashatjuk:

1.           Kezdetben létezett a Szellem, a Lélek és az Erő.  A nagy „Egy”-ben élt a Minden felett.  Leírhatatlan, kifejezhetetlen és elérhetetlen hatalmasságnak hittük.  Neve: ÍZ

 2.           ÍZ „volt” a Kezdetben és „van” örökké a Minden felett.

3.           ÍZ alatt nyugodott a Csend.  Mozdulatlanságban hordta az ősanyagot.  Az ősanyagában – az ős vizet.  Az ősvízben – az Élet ígéretét.  E három egységét is hittük.  Neve: TEN. 

4.           Így lett nekünk a „Kezdet”: ÍZ-TEN. 

Kezdetben – mikor még nem volt sem tér, sem idő, sem részecske, sem fény – csak 10 originális forráspont (T-ÍZ) volt, ezek viszont nem keletkeztek, hanem mindig is léteztek. Másképpen úgy is nevezik ezt a megnyilvánulatlan állapotot, hogy Mandu. Ahogyan egy 6. dimenziós lélek fogalmaz (Forrás: http://www.scribd.com/doc/99684459/Beszelgetes-Rejtettkezzel-a-teljes-anyag): "Kezdetben volt A Végtelen Egy, Minden Forrása, Intelligens Végtelenség, mindennemű elkülönüléstől mentes abszolútum. Benne végtelen potenciál várja, hogy „váljon valamivé.”

 

Valamikor ezek a forráspontok – bizonyos okokból – saját öntudatukra ébredtek – úgy is mondhatjuk, hogy megnyilvánulttá váltak, Manduból Binduvá váltak. "Amikor a Végtelen Intelligencia „tudatára ébred” önmagának, akkor keresi a lehetőséget, hogy megtapasztalja Önmagát, ekkor „megszületik”, illetve „manifesztálódik” az Egyetlen Végtelen Teremtő.

Ettől fogva időhullámokat kezdtek kiárasztani magukból, mely hullámok gömbhéjszerűen, koncentrikusan kezdtek el szétterjedni. Tehát a legelső dolog, ami keletkezett, az az idő volt, melynek a forráspontja a jelen, a terjedő időhullámai pedig a múltszférák, múltpillanatok, melyek egy bizonyos távolabbi ponton visszafordulva jövővé válnak, s ismét áthaladnak a jelenponton. Ezt, az időhullámokat kiárasztó első őselemet nevezték a különböző vallások és kultúrák VÍZ elemnek, az időfizikusok pedig tardionnak.

A terjedő időhullámok aztán megérintve egy másik VÍZ forráspontját, mozgásba hozták azokat, ami által különböző sebességre tettek szert. Mikor a „lökdösődés” folytán egy jelenpontnak nagyobb lett a saját sebessége, mint a múlthullámainak a kiáradási sebessége, akkor egy új minőségű alapelem keletkezett, ezt nevezték TŰZ elemnek (szakszóval tachionnak).

Később két TŰZ elem – azaz a két Teremtő – szerencsés és speciális módon történő találkozása folytán azok egymásba hatoltak, és egy bonyolult kölcsönhatási folyamat végeredményeként létrejött egy öt forrásból álló – ciklikusan hat helyen mozgó, – önfenntartó rendszer, azaz egy még újabb minőség: a LEVEGŐ őselem. Persze ez nem az a levegő, amit belélegzünk, – mint ahogyan a VÍZ és TŰZ elemeknek sincs semmi közük a hétköznapi vízhez, illetve tűzhöz, – hanem ez maga a téridő rendszer. A Bibliának kb. 900 verziója létezik világszerte, és szövegén már igen sokat változtattak az idők folyamán. A régebbiek közül igen sokban az első mondat – az általunk ismert változattól eltérően – a következőképpen szól: „Kezdetben hat dolog volt.” Valószínűleg ezzel szintén a téridő hatos rendszerére akart utalni a könyv írója.

Ehhez hasonlóan jött létre a FÉNY is, ám abban a rendszerben 7 forrás mozog nyolc helyen. Minden, amit látunk és érzékelünk ezen a téridő rendszeren belül keletkezett. Ennek is csak egy részét tudjuk megtapasztalni, hiszen az öt forrás által létrejött téridőnek az öt szelete egy-egy külön rendszert képez, azoknak külön-külön Istenük (ÍZ-TEN-ük) van. Ezért mondjuk azt, mikor imádkozunk, hogy „Mi atyánk, ki vagy a mennyekben…”, mert a saját téridő szeletünk Istenéhez fohászkodunk és nem egy másikhoz. 

"Gyakorlatilag a „Teremtő” nem más, mint a Végtelen Tudat, amely Végtelen Intelligens Energiába összpontosul. Az Egyetlen Végtelen Teremtő is tudatára ébred önmagának, és keresi a lehetőséget, hogy megtapasztalja Önmagát, mint Teremtőt, így jön létre a Teremtés spiráljának következő szintje. Az Egyetlen Végtelen Teremtő, Végtelen Intelligenciáját összpontosítva Intelligens Energiává válik (ezt nevezhetjük Nagy Központi Napnak), és felosztja Önmagát kisebb részekre, amelyek ismételten megtapasztalják önmagukat Teremtőkként (Központi Napokként). Más szóval minden Központi Nap (Teremtő) a Tudat eggyel alacsonyabb fokán van a Teremtés Eredeti „gondolatához” képest, ezen a szinten már némiképp torzul az Eredeti Gondolat. Tehát „kezdetben vala az Ige” helyett inkább kezdetben vala a Gondolat. Az Ige nem más, mint a gondolat kifejeződése, manifesztálódása a Teremtő által."

A világunk tulajdonképpen egy fentről lefelé épülő fraktális elágazású rendszert képez. Az univerzumon belül lévő bizonyos szektorok, metagalaxisok, galaxisok, naprendszerek, bolygók mind rendelkeznek egy saját téridő forrással, melyek ugyanakkor időszálas, vagy más néven fluidszálas kapcsolatban is állnak egymással. Ilyen módon mi, emberek is össze vagyunk kötve a saját bolygónk szellemi lényével, s azon keresztül a teremtőnkkel is. Az időszálak az egész világot áthálózzák, ugyanakkor egyfajta kommunikációs csatornát is képeznek. A látók számára ez egy ezüstszínű, vékony szálnak látszik, melyet testen kívüli élmények során is lehet látni. Másnéven ez a sorsfonál, amelyet a sámánok életfának, égig érő fának is hívnak. A fluidszál elszakadása okozza a halált, mivel a testet a lélek látja el energiával és tartja életben.

Ha a téridőn belül három forrás találkozik egymással speciális módon, akkor anyagi részecske, neutron jön létre. Ezt látjuk mi anyagnak, pedig ez csak illúzió, hiszen az anyag is „csak” TŰZ elemekből álló, tachionok sokaságától fortyogó valami. Jól látják ezt egyes kvantumfizikusok is, hiszen rájöttek, hogy a neutron sem a legkisebb anyagi részecske, az felosztható neutrínókra, ami még szintén nem jelenti a végállomást, mert azon belül is látnak valamit, ami viszont már nem is igazán anyagi dolog. Az anyagi részecske hogy úgy mondjam egy speciális változata az emberi lélek. Ez az agyunk közepe táján, a thalamusban helyezkedik el, s ebbe fut be minden idegvégződés, hiszen a lélek az, ami minden emlékünket, tapasztalatunkat, tudásunkat és érzésünket eltárol. Méghozzá nemcsak a jelen életünkét, hanem az összes eddigi inkarnációnkét is. Persze a régebbi életek információi a lélek alsóbb rétegében, mintegy elszeparáltan vannak, hiszen máskülönben azok komoly zavarokat okoznának a jelen életünkben ránk rótt feladatok elvégzésében. De bizonyos meditációs gyakorlatokkal, regressziós hipnózissal innen is hozhatók fel emlékek. A lélek halhatatlan, az ember halálakor az kiszáll a testéből, más szférába kerülve nekifog, hogy megtervezze a következő életét, ha úgy tetszik a következő leckét vagy házi feladatot. "Ebben az alsóbb szintű Teremtmények is tudatukra ébredhetnek, és kereshetik a lehetőséget, hogy Teremtőként megtapasztalják magukat. Így matrjoska-baba szerűen újabb és újabb fokozatai lettek a Teremtésnek a Teremtés szintjein belül."

Nos, tehát nagyon nagy vonalakban ilyesformán próbáljuk meg elképzelni a teremtés folyamatát, de ez még mindig kevés a népi hagyományok, vallási rendszerek, népi motívumok, stb. szimbólumrendszerének megértéséhez. Ahhoz ugyanis meg kell, hogy ismerjük az egyes alapelemek (Víz, Tűz, Levegő, Föld) geometriai alakjait is.

A forráspontot talán mindenki el tudja képzelni, hiszen pontot már mindenki látott, s az őt elhagyó növekvő múlthullámokat is könnyedén modellezni lehet, mondjuk felfújt lufik egyre növekvő sokaságával, síkban ábrázolva pedig egy pontot körülvevő koncentrikus körökkel. Éppen innen ered az elnevezése is, hiszen ez pontosan úgy fest, mint mikor a vízbe dobunk egy kavicsot és a víztükör elkezd körbe fodrozódni. Azt pedig, hogy az idő hogyan kavarog ebben a rendszerben, talán úgy lehet szemléltetni, ha egy alma közepébe beleképzelünk egy homokórát, amely kis szűkülete a tulajdonképpeni jelenpont. Ezen folyik át az idő, amiből múlt lesz, s az alma héján csavarodva egyet visszafolyik felülre, ahol jövővé válik, majd ismét áthalad a jelenponton, és így tovább. A pont geometriája tehát nem egy egyszerű gömb, hiszen annak egyik metszete nem egy másik pontot, hanem két egymást keresztező – a nyolcashoz és a végtelen jeléhez hasonló – formát fog mutatni. Ezt a népművészetben úgy is hívják, hogy fénymag, míg az időfizikában ez a bindu. Rengeteg ilyen motívumot lehet találni, régi épületeken, templomok díszítésein is. A téridő rendszer szemléltetésére általában az öt-, illetve hatágú csillag vagy spirálkar ugyanígy a fény modellezésére a hét-, illetve nyolcágú alakzat a legjellemzőbb, de egyéb ötös-hatos, illetve hetes-nyolcas forma is található. Nagyon jól tudják ezt azok a földönkívüliek is, akik ilyen alakú gabonakörök sokaságát gyártották le a Föld különböző pontjain – tanító szándékkal.

Aki ismeri a székely-magyar rovásírás betűit, annak érdemes elgondolkodnia az "F", illetve az "LY" betűink alakzatán. Hogy milyen komoly kozmikus tudás birtokában voltak azon őseink, akik ezeket kitalálták, arra rögtön rájövünk, ha hozzátesszük, hogy mit is jelentenek ezek a betűk:

F: Forrás, föld, fészek, fogantatás, forgás

LY: Lyuk, forráshely - a kör közepe az Istent (azaz a lokális térszeránt) jelképezi, a Napot és a lelket, minden lét forrását. A források, a szent vizek a kozmikus Anyaméhhez, a termékenység és a felfrissülés vizeihez, és az élet forrásához kapcsolódnak. Eredeti jele kör alakú volt, ami a Nap szimbóluma azóta is, mely az élet forrása. Egyiptomban Ré napisten jele. A későbbi jel ezt a központból való kifolyást, a létrejövést jelképezi. Ez az élet forrása, a kiáradás. Hasonló formája van a köldöknek is, mely az anyaméhhez való kapcsolódást mutatja. Ezzel a jellel ábrázolták a szemet, is, mely kitekintést tesz lehetővé a világra, s mely szem a lélek tükre is.

 

Végezetül megmutatom a hunok, régen az EGY jelölésére használt szimbólumát. Azt hiszem ez önmagáért beszél, hiszen az egész teremtés minden mozzanatát magában foglalja, mint ahogyan az EGY igaz Isten is magában foglal mindent és mindenkit. Az a nép, aki ilyen tudással bírt, sokkal nagyobb dolgokat tudott véghez vinni, mint mi most. De még számunkra sincs veszve semmi...

Vissza