A halál jele

 

 

Csenge - kezében két nagy szatyorral - sietve jött kifelé a bevásárlóközpont kijáratán. Kicsit megtorpant, ahogy a klimatizált helységet elhagyva hirtelen megcsapta a nyári hőség. Az erősen tűző nap egy pillanatra elvakította, ahogy sugaraival élesen a szemébe vájt. A belélegzett levegő, mint az ólom nehezítette el a tüdejét. Lépteit lelassítva, a kánikula szorításától elalélva ment tovább a buszmegálló felé. Egy ideig a globális felmelegedés okain töprengett magában, enyhe szidalmakkal illetve annak fő okozóit. Ám hamarosan valami másra lett figyelmes. Egy 45 év körüli férfi jött vele szemben az utcán, s bár óriási tömeg volt körülöttük, az illető valamivel mégis felhívta magára Csenge figyelmét. A férfi a hőség ellenére is öltönyt, s nyakkendőt viselt, kezében egy márkás bőr aktatáskát lóbált. A lány természetes szépsége, belső kisugárzása hamar odaterelte a férfi figyelmét, s az addig komor, gondterhelt tekintete pajkosan kezdte pásztázni a lány testét. De nem a ruházata, az alkata, vagy az arckifejezése volt a különös Csenge számára, hanem valami egészen más. Egy olyan dolog, amit a lányon kívül valószínűleg más nem is láthatott a járókelők közül. Azt már messzebbről is észrevette rajta, hogy az aurája mennyire elvékonyodott és sérült. Ahogy közeledett felé, egyre inkább érezni kezdett valami különös ridegséget, valami hátborzongató vibrálást. Mellé érve pszichikus látásával automatikusan fürkészni kezdte a férfi homlokát, s akkor már tisztán látta rajta a fekete keresztet: a halál jelét. Csenge igyekezett nem kimutatni érzéseit, és lecsapott fejjel ment el a férfi mellett. Nem mert a szemébe nézni, nehogy ki lehessen olvasni, vagy akár csak megsejteni belőle azt az igazságot, amit ő már tudott: a férfinek csak néhány napja van hátra.

 

A buszmegállóban már várakozott néhány ember, mikor odaért. Az egyik idősebb hölgy, hatalmas, sziporkázóan fénylő aurával, és erősen szúrós, ám mégis bölcsességtől sugárzó szemekkel nézett Csengére. Mintha csak tudná, min is töpreng éppen, s vigasztalni akarná. A lány megértette a szándékát, rámosolygott, mire a hölgy a szeme pillantásával jelezte, hogy „ez így van rendjén, ne aggódj, minden rendben van”, s visszamosolygott rá. Szavakra itt nem volt szükség. Csenge egy nagy sóhajjal kifújta magából a negatív gondolatokat, s felszállt a közben a buszöbölbe érkező járműre. Elég nagy volt a zsúfoltság, ezért meg sem próbált ülőhelyet keresni, csak beljebb préselte magát, hogy helyet engedjen a mögötte felszállóknak. A sofőr vadul szelte az utakat, bizony erősen kapaszkodnia kellett, nehogy egy másik utas ölében kössön ki. Nem szerette a tömegközlekedést, de leginkább magát a tömeget nem. Olyan sokfélék az emberek, s szinte lemerül tőlük, mint egy zsebtelep, ha sokáig tartózkodik közöttük. Ebben a hőségben pedig még fokozottabban érződött az izzadságszag és a különféle parfümök illatának orrfacsaró elegye is. A lány kezdett rosszul lenni, - eleinte legalábbis azt hitte, hogy ettől. Aztán hirtelen kirázta a hideg, s kis híján elájult. Maga sem értette szervezete viselkedését. Ám ösztönei hamarosan odairányították figyelmét, ahonnan a negatív energia érkezett: egy férfi állt nem messze tőle, aki jéghideg és merev tekintettel bámult rá, ami szinte a fenyegetés hatását keltette. A fiatalember meglehetősen ápolatlan volt, koszos, kissé kopott fekete nadrágban, és szintén fekete pólóban, csapzott haja a homlokára tapadt. Nagyon ismerős volt az arca, s Csenge erőlködve keresgélt az emlékei között, hogy vajon hol is találkozhatott vele. Lélekcellái hamarosan megnyíltak, rendelkezésére bocsátva a szükséges információkat a múltjából. Igen, már emlékezett is. A srác néhány évvel ezelőtt járt nála. Először valami betegségére hivatkozva kereste fel Csengét, ám az hamar bebizonyosodott, hogy gyógyításra itt semmi szükség, a srácnak kutya baja sem volt. Aztán kiderült, hogy a lány képességeit sokkal inkább valami egyéb cél szolgálatába szerette volna állítani, méghozzá a fekete mágiáéba. Mihelyst ez világossá vált Csenge előtt, úgy zavarta el a férfit, mint még soha senkit. Azóta nem látta, s nem is hallott felőle semmit. Valószínűleg a srác is felismerte őt, s a harag most a nem várt találkozás alkalmával újból előtört belőle az egykori visszautasítás miatt. Csakhogy valami mégsem stimmelt, hiszen elég sok ilyen embert látott már az életben. Születésétől fogva rendelkezik ezzel a képességével, s volt ideje hozzászokni a vibráló, színesen fénylő aurák látványához, az angyalok jelenlétéhez, a szellemlények jó vagy rossz beavatkozásaihoz, a kellemes és kellemetlen borzongások érzetéhez. Ám ez az érzés most mégis sokkal intenzívebb volt, mint máskor. Abban a pillanatban, ahogy alaposabban végigfürkészte a srác auráját, megértette hogy miért. Jéghideg borzongás futott végig a hátán, ahogy rátört a felismerés. Hiszen ez nincs egyedül! Uram-Atyám! – gondolta Csenge. – Ebbe a hapsiba belemászott egy idegen! Ahogy a pszichikus képességeit elővéve intenzívebben koncentrálni kezdett, egyre tisztábban látta azt a valamit. Kutyaszerű feje volt és iszonyúan ronda. Ahogy végigelemezte magában a felismerése eredményeit, hirtelen valami különös érzés fogta el. Pszichikus látásával érzékelte, ahogyan a kutyafejű lény kilép a srác aurájából, odamegy hozzá, s hosszú karmos ujjaival körbefogja a torkát. Először iszonyúan megriadt a történtektől, de ezáltal a tudata is azonnal riadót fújt, jelezve számára, hogy mit is kell tennie. Erősen koncentrálni kezdett, s egy nagy tüzet képzelt oda, ahol a lény állt. Az éterikus részecskék abban a pillanatban tűzzé álltak össze, s a rusnya jószág meglepődve kezdett hátrálni. Ám nagyon úgy tűnt, hogy mégsem akarja egykönnyen feladni, ezért Csenge még gyorsan lehívott két angyalt, s a segítségüket kérte. Az angyalok aztán hamar rendet tettek, a lény egy szempillantás alatt visszapattant a feketeruhás aurájába. A buszon rázkódó utasok persze mindebből semmit sem érzékeltek, mindössze annyit hallhattak, hogy a férfi torkán egy furcsa, abszolút nem emberi morgó hang jött ki. A körülötte álló emberek megvető pillantást vetettek rá.

A csodás fényben tündöklő égi lények mielőtt visszamentek volna, még azt is elmagyarázták a lánynak, hogy a kutyafejű egy másik bolygóról jött ide, méghozzá a férfi kérésére. Azonban bekövetkezett az a nagy szerencsétlenség, - ami egyébként a fekete mágiát űzők között oly gyakran előfordul, - hogy a fiú sokkal nagyobb erők birtokosává vált, mint amelyeket meglévő képességeivel kezelni tudott volna. Egy rosszul elsült szertartás során a lényt magához kötötte, aki ráadásul időnként még a tudata uralmát is átveszi. S mivel a karma törvényét még az angyaloknak is kötelességük betartani, így egyelőre nem tehetnek semmit, a férfinak élete egész hátralévő részét így kell leélnie.

 

Csenge immár nyugodtan szállt le a buszról, abban a biztos tudatban, hogy ez a lény már nem tud ártani neki, hiszen ehhez külön védelmet kapott az angyaloktól. Lassú léptekkel közeledett a háza felé. Alig várta, hogy beléphessen az ajtón, s végre megszabadulhasson a nehéz szatyroktól. Úgy érezte, a karjai legalább 10 centit nyúltak, mire hazaért a bevásárlásból. Fáradt mozdulatokkal pakolta a hűtőszekrénybe a friss zöldségeket, gyümölcsöket. Miután minden egyéb dolgot elpakolt, a még egyetlen kibontatlan csomagot vette a kezébe, s elindult vele a hálószobája felé. Egy új ruha volt a papírtasakban, amit boldogan kezdett el kibontogatni, azzal a céllal, hogy felvegye, s ismét körbenézegesse magát a tükörben, kissé meglegyezgetve ezzel női hiúságát. Ám ebben a pillanatban megszólalt a csengő. A lány összevont szemöldökkel nézett az órára. Háromnegyed 5 volt. – Óh, nem igaz! Ez is korábban jött – mondta magában. Kiment ajtót nyitni. Egy 40 év körüli nő állt az ajtóban, a mai napon Csenge első paciense, akinek a legutóbbi szűrővizsgálat alkalmával egy csomót találtak a jobb mellében, s most emiatt utazott ide egy vidéki kisközségből, hogy segítséget kérjen. A lány előbb megkínálta egy hűsítővel a nőt, de már eközben is fürkészni kezdte annak auráját, majd hozzáfogott a kezeléshez.

 

A hölgyet még követte egy idős házaspár, akik inkább kíváncsiságból jöttek, mintsem konkrét problémával, majd egy újabb hölgy jelent meg gyomor-, és emésztési problémákkal. Miután minden betegét végigkezelt, alaposan kimerült. Hogy valamivel feldobja magát egy kicsit, ismét elővette az újonnan vásárolt ruháját, s magára öltötte. Jóleső érzéssel illegette magát a tükör előtt, hiszen valóban fantasztikusan jól állt rajta. A bordó színű selyem kis koktélruha még jobban kiemelte az amúgy is hibátlan idomait. Miközben boldog-elégedett pillantásokat vetett a tükör felé, hirtelen észrevett valami szokatlan dolgot. Mintha egy sötét folt lenne ott. Koszos lenne a tükör? De nem, ez nem az. Mélázása közben a pszichikus látási képességét a maximumra emelte, hisz a tükör az éteri valóságnak csupán a törtrészét mutatja. De ez mégis olyan erősen látszott, hogy Csenge számára egyértelmű volt a jelentése. Az agyába villant, hogy egyúttal ez azt is jelenti, hogy rendkívül közel az idő! Egészen közel hajolt a tükörképéhez, hogy jól láthassa a rideg és kegyetlen valóságot. Jeges rémület lett úrrá rajta, végtagjai teljesen megdermedtek, szinte mozdulni sem bírt. A félelem olyan mélyen hatolt a lelkébe, hogy érzékei észre sem vették, hogy a szomszédos helység ablakából furcsa nesz hallatszik. Azt pedig végképp nem látta, amint egy álarcos alak bemászik rajta, majd értékek után keresgélve körbejárja a helyiséget. Az utca felől teljesen kihaltnak tűnt a ház, s mivel az egyetlen villany, ami fel volt kapcsolva az épületben, a túloldalra esett, a betörő nyilvánvalóan azt hitte, hogy senki sincs otthon. Épp ezért ő maga lepődött meg a legjobban, mikor a hálószobába nyitva egy tükör előtt szobrozó lányt talált ott. Csenge reakciója egy kétségbeesett éles sikoly volt, amitől a rabló hirtelen pánikba esett, s gondolkodás nélkül rántott elő a zsebéből egy nagy rugós bicskát. Csak egyetlen motiváció lebegett előtte: a lányt el kell némítani, még mielőtt felveri az egész környéket! A következő pillanatban már ugrott is feléje, villant a penge, és Csenge torkából erős sugárban fröccsent a vér a tükörre, széles vörös sávot festve rá. A betörő még habozott néhány másodpercig, hogy menjen vagy maradjon, de tettének következményét látva inkább futásnak eredt.

Csenge hörögve feküdt a szőnyegen, teste meg-megvonaglott még, ahogy lelke az utolsó interfész-csápjait is ki nem rángatta fizikai testéből. A legutolsó kép, ami megmaradt benne az a fekete jel volt, amit a tükör felé fordulva még ekkor is látott magán: a halál jele.

 

 

Vissza