Rejtélyes éjszaka

(Megjelent: 2006. április - Színes UFO magazin)

  

A magnóból hangosan szólt a Pink Floyd „Dark Side of the Moon” c. lemezének egyik slágere. Sabrina a szoba közepén állt és áhítattal hallgatta. Behunyta a szemeit, és átérezve minden egyes taktust, fokozatosan mozgásba lendült. A félhomályban hol itt, hol ott libbent fel egy-egy pillanatra almazöld selyemköntöse, visszaverve az ablakon átszűrődő utcai lámpák fényét. Ide-oda cikázott, mint egy éjjeli lepke, míg végül belebotlott a megvetett ágyában és behuppant a puha párnák közé. Elmosolyodott a saját ügyetlenségén, aztán ott maradt hason fekve és elmélázott egy kicsit.

A következő pillanatban egy tompa kattanás szakította félbe a csendet. A váratlan zajtól összerezzent, de aztán megnyugodva vette tudomásul, hogy csupán az automata kazettatartó nyílt ki, kidobva a már lejárt kazettát. Ránézett az órára, digitális lapján 22.46-ot rajzoltak ki a pirosan izzó vonalak. Miután sikerült elfojtania egy mélyről jövő ásítást, bebújt a takaró alá, magára ráncigálva azt egészen az orráig.

Már félig elszenderedett, amikor hirtelen nesz ütötte meg a fülét. Aztán még egy. És még egy. Apró titokzatos kopogások és csörömpölésszerű hangok hallatszottak. Azonnal felkapta a fejét és körülnézett a szobában. Semmi. Már kezdte azt hinni, hogy csak képzelődött. Arcát visszatemette a párnába, de ekkor ismét felhangzottak az előbbi hangok. Libabőrös lett az ijedtségtől. Tudta, hogy ez már nem képzelődés, az álom végérvényesen kiment a szeméből. Remegve ült fel. Tekintetével mégegyszer végigpásztázta a helyiséget, erőltetetten lesve, hátha kibontakozik valami idegen alak a bútorok elmosódott körvonalai között. A hangok – úgy tűnt – valahonnan fentről jöttek, de aztán újabb búgás hangzott fel közvetlenül a háta mögül, éles recsegésszerű hang a polcok közül, aztán már egyre több és több helyről: a függöny mögül, az ágy alól, a sarokból. Sabrina ide-oda kapkodta a fejét az újabb zajok után. Aztán érdekes módon ezek a hangok lassan, fokozatosan kifinomultak, s legnagyobb meglepetésére egy összefüggő dallamsorrá olvadtak. Mint a fülbemászó, hatoltak be az agyába a lágy dallamok, aztán kellemes bizsergésként futottak végig az ereiben. Még sohasem hallott hasonlót. Tulajdonképpen tetszett neki, ám mégis olyan idegenszerű volt és rejtélyes. Talán egy percig tartott az egész, vagy még addig sem. A leginkább a szintetizátoréhoz hasonló hangsor egyre jobban lehalkult, egészen a hallhatatlanságig. Már csend volt, de a füle még mindig zsibongott. Erősen megrázta a fejét, mintha a történteknek még a gondolatát is el akarná hessegetni. Ahogy telt az idő, egyre inkább úgy rémlett neki, hogy csak álmodott. Végül el is intézte ennyivel és visszafeküdt az ágyába. Sokáig forgolódott, míg végre el tudott aludni.

 Álmában egy régi történet eseményei peregtek le ismét a szemei előtt. Olyan 7-8 év körüli kislány lehetett, mikor egy este a házuk mellett állva a csillagos eget bámulta, mivel ez a látvány mindig is elbűvölte. Arra gondolt, hogy miért ne ugorhatna fel az ember oda, az égbe. Próba, szerencse, hát jól nekirugaszkodott és zsupsz, felugrott. Maga is meglepődött, milyen magasra sikerült lendülnie, magasabbra, mint ahogyan az szerinte is lehetséges lett volna. Sőt, mintha néhány másodpercig ott is lebegett volna a semmiben, s csak azután kezdett zuhanni lefelé, később, mint ahogy a gravitáció azt engedné. Igaz, ő még mit sem tudott akkor a gravitációról, de érezte, hogy ezt valami titokzatos dolog okozta. A meglepődéstől eleszméletlenedve huppant vissza a földre. De aztán megtetszett neki a dolog és megpróbálta újra. Ezúttal azonban nem sikerült fennmaradnia. Sok-sok sikertelen próbálkozás után feladta a küzdelmet, sőt később valahogy el is felejtette ezt az egészet. Most ugyanezt a történetet élte végig álmában, ugyanott állt a ház mellett, a járda közepén. Szemben állt a nagy diófa, feje felett nyikorgott a padlás ajtaja…

Nem bírt tovább aludni, pedig még sötét volt. Elviselhetetlennek tűnt ez a nyomasztó csend körülötte. Szeretett volna beszélni valakihez, de most egyedül volt az egész házban. Kimászott a takaró alól, és hogy valami zajt csináljon, bekapcsolta a magnót. Alighogy felhangzottak az első dallamok, Sabrina bizonytalanul hátratántorodott, és botorkálva keresett menedéket a legközelebbi karosszékben. Ajkai elfehéredtek, s ujjait görcsösen belevéste a fotel puha bőrkárpitjába. Rémült szemekkel bámult a magnó irányába. Kitágult orrcimpáit furcsán felfelé tartotta. Légzése akadozott, mellkasa egyre erőteljesebben zihált, míg végül hirtelen egy éles sikoly tört ki belőle. Kezét szorosan a két fülére tapasztva, villámgyorsan kirohant az udvarra.

Jóleső hűvös szellő csapta arcon, kissé lecsillapítva felborzolt idegeit. Hátát a ház falának támasztotta, s a még mindig görcsberándult remegő ujjaival elsöpört egy szőke tincset a becsukott pillái elől. Mélyeket szívott a friss levegőből, hogy megpróbálja helyrerázni a gondolatait. Egyszerűen nem akart hinni a fülének. Az a dallam, amit az előbb a magnója lejátszott, nem volt más, mint ami az éjjel a szobájában felhangzott. Az agya hisztérikusan ellentmondott a történteknek. Képtelen volt befogadni e különös éjjel eseményeit. Honnan jöttek azok a hangok? Ki vette fel a kazettára? És egyáltalán mit jelent ez az egész?! Ez már maga az őrület! Kérdések sokasága kergetőzött a fejében. Erősen összpontosított, hogy lehiggassza saját magát. Tudatosan szabályossá tette a légzését és a szívverését, úgy, ahogyan azt az autogén tréning oktatások során korábban tanulta. Ujjai fokozatosan felengedtek, s az izmok lassan az egész testében elernyedtek, ellazultak. Végül teljes nyugalom töltötte el, és úgy érezte, hogy minden tagja súlytalanná válik. Miután hasonló módon az agyát is tisztára mosta, egy felszabadult-elégedett sóhaj tört fel belőle. Szemeit kinyitotta és belehunyorgott a Hold fény-sarlójába. Egy lágy fuvallat megkocogtatta a szélrágta diófa ágait.

Rendkívül különös érzés fogta el. Önkéntelenül is előrelépett. Csak ekkor vette észre, hogy előtte, pontosan vele szemben áll a nagy diófa, feje fölött nyikorog a padlásajtó …

Túl soká kapcsolt. Még megpróbált ugyan oldalra lépni, ám hiába. Már késő volt. Csak annyi ideje maradt, hogy felnézzen, de csak a mélysötét eget láthatta, bepöttyözve megannyi csillag apró fényével.

Ebben a pillanatban valami leküzdhetetlen erő kezdte húzni fölfelé…

 

 

Vissza