Teremtés
Egy pont voltam,
Most pontból gömb vagyok,
Mint számtalan időhéj haladok.
Gömbhéjból még egy és még egy,
Egyre több és nagyobb.
Már szinte végtelen,
De létem még légtelen.
Ám sorsom most hirtelen más,
Kibillent helyemből
Egy nem várt találkozás.
Forrásom elindul,
Ha meglökik, felgyorsul.
S lám, ott jön a nagy Ő,
A társammá váló férfi Teremtő.
Így vagyunk mi ketten egy erő,
Egymásba fonódó-tekeredő,
Öt-hatfelé tükröződő,
És egymással kergetőző,
Szent Szellő, Íge-képző Téridő,
Minden későbbi létezőt
Magában foglaló Ős-bölcső.
S hogy megszülessen a Fény elem.
Forrásaimból hét kell legyen.
Másolódik, tekeredik,
S világosság kerekedik.
Világunknak virága-világa,
Így van ez bizony,
Akárki meglássa!