Kapocs
Állok a végtelenség kupolája alatt
Talpamba a hideg föld nagyokat harap
Testem köré a köd sző szürke fátylat
Miközben furcsa gondolatom támad.
Alattam a Föld, felettem az Ég
Atyám, valójában ki is vagyok én?
Két hatalmasság közt egy picinyke pont
Van bármi szerepem az életben, mondd?
Belehunyorgok a Hold fénysarlójába
A választ lesem a ködfelhő gyomrában.
Ám Isten keze nem ír betűket az égre
Mégis választ kapok a kérdésemre végre.
Egy hang szólal meg bent a fejemben:
Kapocs – suttogja bennem csendben.
Kapocs? – ízlelgetem lassan a szót,
S keresem értelmét, a hasznost, a jót.
A magyarázat is hamar megérkezik,
S patakként elmémben csörgedezik.
- Hisz a két hatalom magában mit ér,
Ha nem állsz köztük fény-csatornaként.
Mert Földből vétetsz, s égi Fénnyel telsz
Fényt adva élsz és a Fénnyel kelsz.
Földön élsz, de hitet az Égből nyersz
Életednek értelmet mégis a Földön lelsz -
A hangok még morajlanak a fejemben
Dübörög a vér fénnyel telt testemben.
Holnap majd kiárasztom magamból e fényt
Csak adj Atyám annyit, hogy legyen elég!