ÁLOM
Nedves leplét ránk terítve, körülfon erősen,
el nem enged - az éj sötétje.
Talpunk alatt nyirkos kövek
harapdálják az anyaföldet.
Előttünk egy vén, kiszáradt fa csupasz
ágai messzire nyújtóznak, mintha csak
meg akarnák érinteni a csillagokat,
melyek tündöklő fényben úszva
megmártóznak a hűs habokban,
kristályvizű kispatakban.
Felfelé néz tekintetünk:
színes csillagok mindenütt.
Ezüst hálót lebbent ránk a Hold,
arcodon a fény végigcsorog.
S a szélrágta ágak fölött hirtelen
egy óriás UFO a semmiből ott terem.
Elönti testem a jeges félelem,
mert csapdába esik bennem az értelem.
Érzem kezed szorításán át
szíved lüktetésének vad moraját.
S a rongyos ködfelhőkön át
leereszkedik egy fénysugár,
te elengeded a kezem,
és odalépsz tétován…
Mi ez a csörömpölés?
Hja, már nyolc óra?!
A nap sugara átszikrázik ablakomon,
arcomat pásztázza.