Ókori atombombák és csúcsfegyverek

A tankok, fotonágyúk és atombombák a mi magas technikai színvonalon álló világunk találmányai. Legalábbis ezt hisszük. Történelmi időkből származó beszámolók azonban erősen megkérdőjelezik ezt az elgondolást. Úgy tűnik, mintha már sok ezer évvel ezelőtt léteztek volna csúcstechnológiájú fegyverek.

Némi ízelítő a Kr.e. 5000 körül az egyiptomiak által használt technológiákból: a már jól ismert Abüdoszi templom falán lévő domborművön  tengeralattjárót, helikoptert, anyahajót, és UFO-t láthatunk.

Az ősi rovósámánok feljegyzései, az Arvisurák között igen izgalmas erre vonatkozó adatokat lehet találni. Eszerint – bármilyen meglepő is – az első atombombákat a Szíriusz-rendszerből idelátogató csoportok hozták magukkal. Nem tudni pontosan, hogy milyen szándékkal tették mindezt, ám a leírás szerint épp a mi őseink beavatottjainak kezébe kerültek:

„Amikor az egyik tudós az emberi igazságtalanságok ellen elhozta a fénygomba-halált és azt a borzasztó pusztítással járó fegyvert használni is kezdték, az égiek Kaltes asszony szekerén a Földre is hoztak három ilyen gömböt. Sokáig Ataiszon, a Kékleny-hegységben rejtegették, de amikor megtudták, hogy Ataisz az ősvízben el fog süllyedni, Budával, Kuszkóval és Suvával elszállították onnan.” (Paál Zoltán: Arvisura-Igazszólás)

Kaltes asszony bolygójának a Szíriusz-rendszer 4. bolygóját nevezték az őseink, ezek szerint onnan érkezett hozzánk egy űrhajó ezzel a veszedelmes fegyverrel, amit épp emiatt Szíriusz-gömbnek is neveztek. Mielőtt a nagy vízözön idején Ataiszt végleg elnyelték volna a Csendes-óceán hullámai, Kr.e. 5000 körül Buda Úr városába vitte az egyik atombombát és ott gondosan biztonságba helyezték, hogy a beavatottak szűk körén kívül senki ne férhessen hozzá. A másikat Kuszkó vitte magával az általa alapított Kuszkó városába, azaz a mai Peru területére. A harmadikat pedig fel is robbantották a süllyedő szigeten. Ugyanis amikor Suva meglátta, hogy az ott élő hunok nem építettek hajót a meneküléshez, mert a bölcsek nem értesítették őket a közeledő veszedelemről, szörnyű haragra gerjedt.

„Hajóépítésre már nem volt idő. Suva ezért a hun ifjúságot felvette szállító hajójára, a harmadik gombafényű halálgömböt pedig otthagyta egy bátor beavatott bölccsel, hogy 3 nap múlva magával együtt felrobbantsa. Ez így is történt.”

A leírás szerint a robbanást követően a tengeren hánykolódó menekülők még látták messziről a pusztító, vakító fényt. Sokan közülük meg is vakultak, mint ahogyan a szülőföldjét utolsóként elhagyó Araba fősámán is. „Ekkor a Gara-zúgó táján egy óriási légyölő gombaforma emelkedett a magasba és vakító fény keletkezett. Bőgtek a Kékleny-hegység csúcsai és tüzet okádtak. Mindenki a bárka aljára hasalt. Araba fennhangon hirdette: Megvakítottak az Égiek, mert belenéztem fénylő tekintetükbe!”

Többen rövid időn belül meghaltak, és sokan feküdtek ájultan a hajók alján. A sámánok leírásai szerint a partok mentén még sokáig forrt a víz. A tenger színén döglött halak tömege úszott, s aki ezekből evett, szörnyű kínok közt halt meg. Ezért Kuszkó mindenkit a hajó belsejébe parancsolt, s megtiltotta, hogy a tengerből bármit is kifogjanak, vagy elfogyasszanak.

Az Arvisurák tanúsága szerint a tunguzkai robbanást nem egy meteorit okozta, hanem egy a szíriusziak által a Földre hozott atombomba.

A Buda által elvitt bombát a szumír papok a Szumérban lévő beavatott központban helyezték el, majd az egyiptomi Karnakba vitték át, az ottani szellemi központba. Később Paszametik fáraó a beavatott fejedelmek döntése szerint a Híres-kapuba érkező szkítáknak adta át, hogy Ordoszba, a mai Kína északi területén lévő fejedelmi városba szállítsák. Később, amikor már Ordoszban is veszélyessé vált a helyzet a kínaiak nyomása miatt, hosszú vándoroltatás után az urali beavatott központba vitték. De amikor Jermák elkezdte vérengzéseit a manysi nép között, a beavatott központ kincseit, a bombával együtt Tunguzkába menekítették. A cárok az ortodox papsággal egyetértve, könyörtelenül hódítottak és hittérítés címén minden leigázott népet kiraboltak. A falvakból a folyóvízbe hajtották a megkeresztelendőket és a hosszú szertartás alatt a katonáik és a kispapok pénzsóvár hada kifosztotta a megkereszteltek otthonait és minden kincsüket elrabolták.

„A gyarmatosítók nemcsak az idegen népeket igázták le, hanem üldözték a forradalmárokat is. Egy megszökött az internáltak karavánjából és sebesülten a tajgába vetette magát. Hatanah kigyógyította sebeiből, de ott agg korában vállalkozott arra, hogy a cári önkény elleni tiltakozásul 1908. június 30-án a Kaltes asszony birodalmából hozott fényhalál-gömbbel felrobbantsa magát.”

Tudósok tömege azóta is azon gondolkodik, hogy vajon mi történhetett Tunguzkában. Bár minden jel egy óriási erejű atombomba pusztítására utal, ám mivel akkor még nem volt ismert ez a technológia, így megszületett a meteorit becsapódás elmélete. Pedig érdemes megfigyelni, a még napjainkban is jól látszódó torzulásokat az ott élő növény és állatvilágban.

Az ókori csúcstechnológiájú fegyverek létére azonban sok egyéb helyen is találunk bizonyítékot, így pl. az 5500 éves indiai Mahabharátában is atomfegyverekről tesznek említést, amikor azt írják, hogy egy „isteni fegyvert” vetettek be a vrisnik népe ellen, melyből egy villám lövellt ki, fényesebb, mint ezer nap, és porrá hullottak szét emberek és állatok. Mások szörnyű kínokat álltak ki, hullott a hajuk, és leesett a körmük. Agyagedények törtek szét minden látható ok nélkül. Még az sem segített, ha az ember megtisztította a ruháját és a testét. A túlélő nők közül sokan elvetéltek. (gondoljuk csak a csernobili atombalesetre, akkortájban Magyarországon is megsokszorozódott a vetélések száma). Egy indiai szanszkritkutató, a kalkuttai Dileep K. Kanjilal professzor hozzáteszi, hogy más különös jelenségekről is beszámoltak: heves viharok tomboltak, mennydörgés hallatszott, bár derült volt az égbolt, rengett a föld, és sötétség borult a tájra.

Az itt látható többezer éves sumér leleteket kezdetben arany rovaroknak titulálták, de néhány kutatónak felkeltette az érdeklődését, hogy hogyan lehet egy rovarnak delta szárnya és stabilizátora. Peter Belting más szemszögből közelítette meg a problémát: megépítette a pontos, arányos másukat a (szemmel is láthatóan repülőgép) modelleknek, kiegészítette propellerekkel, motorral – és valóban repültek!

Más típusú, szintén csúcstechnológiájú fegyverek használatát engedi sejtetni a Biblia is, az izraeli Jerikóban történt események leírása kapcsán. A kánaániak királyi városa a maga majdnem 7000 évével a világ egyik legidősebb városa. A Jerikó név azonban nem is annyira egy gazdag kultúra fénykorát, mint inkább annak megsemmisülését fémjelzi, mely az izraeliták révén következett be. Jerikó ugyanis zárva tartotta kapuit az izraeliták miatt. „Jerikó gondosan bezárkózott: se ki nem jött senki, se be nem ment senki” – mondja a Biblia Józsué könyvében. Az izraeliták hadvezérét végül egy isteni jelenés arra szólította fel, hogy harcosaival hat napig járja körül a várost. „… a hetedik napon hétszer kerüljétek meg a várost, a papok pedig kürtöljenek a kürtökkel. És ha majd belefúnak a kosszarvba… leszakad a város kőfala magától.” A bibliai tudósító szerint a kürtök hangjától szétrepedtek az erőd falai, és a zsidók elfoglalták Jerikót. Vajon ez csak egy vallásos legenda? Talán nem, mert régészeti leletekkel igazolni lehet további részleteket, például egy tűzvész és egy járvány nyomait. Vajon valóban az izraeliták döntötték le akusztikus rezgésekkel, azaz valami szuperteljesítményű hangágyúval Jerikó falait, vagy egy véletlen földrengés roppantotta össze az erőd kettős falát? Hosszú ideig lehetetlennek tartottuk, hogy hanghullámokkal szét lehet rombolni egy tárgyat. Ez azonban a modern ultrahangtechnikával lehetségessé vált, melyet az orvoslás terén például vese- és epekövek szétmorzsolására használnak. Meglehet, hogy már a zsidók, vagy egy őket támogató, földön kívülről érkezett csoport is rendelkezett ilyen jellegű ismeretekkel.

Az őskori technikai fegyverek létezésére utaló legkülönösebb lelet egy 40.000 évvel ezelőtt élt Neander-völgyi ősember koponyája, melyre 1921-ben bukkantak rá Zimbabwéban. A jellegzetes behatolási nyílásból lehet látni, hogy a koponyát egy nagy sebességű lövedékkel lőtték át, mely kilépéskor szétroncsolta annak hátsó részét.

Egy másik különös lelet a szentpétervári Palentológiai Múzeum egyik darabja. Itt is egy lövedék behatolási nyílásáról van szó, csak ez alkalommal egy 400 éves bölény fejében. A „hideg” fegyverekkel (nyilakkal, lándzsákkal) ellentétben a lövedékek sugárirányú réseket és repedéseket hagynak hátra. De vajon ki használt az őskorszakban ilyen lőfegyvereket?

Azt hiszem valamennyien egyetérthetünk a témát kutató Dileep K. Kanjilal professzorral, aki úgy véli: „Itt az ideje, hogy átértékeljük az emberi civilizáció menetéről alkotott elképzeléseinket, és az őt megillető keretbe helyezzük az ókori technológiának ezt az elfeledett területét.”

Vissza