Ordoszi magyarok

Ordoszi magyarok

 

Szajkó József misszionárius atya 1930-ban ment Kínába, s 22 évet töltött kint orvosként. 1949-ben a kommunizmus hatalomra jutását követően letartóztatták, 3 hónapon át kínozták, mivel kémkedéssel vádolták. 1953-ban azonban szerencsésen kiszabadult az országból, és Vancouverbe került. Clevelandben megjelent egy nagyon érdekes újságcikk egy vele készített interjúról. Ebben azt állította, hogy Ordosz környékén él egy bizonyos csoport, akik magyarul beszélnek. Ennek nyomán indult útnak 1989-ben Dr. Érdy Miklós New Yorkban élő orientalista kutató, hogy utánajárjon, vajon valóban élnek-e ott ilyen emberek. Több pekingi, hohhuti professzor és tudós is a segítségére volt, valamint Dr. Bárdi László pécsi történész is vele tartott. Tanulmányútjukat követően arra a következtetésre jutottak, hogy bár szín-magyarul beszélő népet nem találtak, de rábukkantak egy kb. 500 családból álló ős-mongol törzsre, akik a többiektől igencsak eltérő nyelvjárást beszélnek. A többi mongoltól minden tekintetben elkülönülnek. Külső embertani jellegük is más, sokkal több europid vonást hordoznak, arcuk nem olyan lapos, mint a többi mongolé, orruk, szemük szintén inkább europid jellegűnek mondható, bőrük is jóval világosabb. Mai lélekszámuk kb. 100.000 főre tehető. Népdalaik feltűnően hasonlítanak a magyar népdalokéra (pentaton dallamúak). Roppant vendégszeretőek. S bár közvetlenül nem tudták megérteni egymást, mégis vannak szavaik, melyek feltűnő egyezést mutatnak a magyarral:

    alim - alma,    balt - balta,

    bátor - bátor,    bjarú - borjú,

    dzsimsz - gyümölcs,    kök - kék,

    gölög - kölyök,    arszlan - oroszlán,

    sar - sárga,    uj - ujj,   stb.

 

Katolikus Magyarok Vasárnapja 1953. április 19. - részlet

A „VASÁRNAP” beszélgetést folytatott Szajkó József atyával. Kérte, mondjon el valamit kínai tapasztalataiból, ami magyar vonatkozású.

- Az ordoszi testvéreinkről szeretnék beszélni. Sok mindent felejt az ember, azt azonban sohasem lehet elfelejteni, amikor Kínában a jól ismert francia tudóssal, Pater Licent jezsuita atyával találkoztam és magyarul kezdett el hozzám beszélni. A nagyhitű francia geológus végezte a kínai ásatásokat és neki köszönheti a tudományos élet a pekingi ősember feltárását. Meglepve csak hallgattam. Magyarul beszélt, azt hittem, mert egyes szavakat tisztán megértettem, de olyan elváltozott tájszólásnak éreztem beszédét, hogy megkérdeztem, Magyarország melyik részén tanult meg magyarul? Legnagyobb meglepetésemre azt válaszolta, hogy sohasem járt Magyarországon, és én vagyok az első Magyarországról való ember, akivel életében találkozik. Elmondotta, hogy kísérletként szólt hozzám ezen a nyelven, és már régóta várt arra, hogy egy magyar emberen ezt a próbát megejthesse. Ásatásai során ugyanis elvetődött egy Mongóliához tartozó területre, amelyen olyan népet ismert meg, amely ezt a nyelvet beszéli. Különös nép. Szomszédaitól elütő a nyelve, szokásai és teljesen elzárkózva is él, nem keveredik a szomszéd népekkel. Nem tudott kiigazodni a nyelvükön, de azok a francia atyák, akik már régen ezen a vidéken dolgoztak, azt állították, hogy ez a nyelv valószínűleg a magyar nyelvhez hasonló. Megtanulta a nyelvüket, és alig várta, hogy egy magyar emberrel találkozva próbát tegyen. Pater Licent szerint ettől a néptől származtak a magyarok.

- Az a terület – folytatta érdekes nyilatkozatát József atya – ahol ez a nép él, Kína, Tibet és Mongólia határának összeszögellésénél fekszik. A Sárga-folyó itt nagy hurkot alkot, és a folyó által körülölelt területen élnek. Az ott lévő városról az egész területet Ordósnak nevezik és jelzik. Életmódjuk nomád. Állattenyésztéssel foglalkoznak, ezen kívül legfeljebb zöldségfélék termelésével. Lehetnek kétmilliónyian. Állandó mozgásban vannak. Pogányok. Apraja-nagyja, fiúk, lányok lovon száguldoznak – mondotta Pater Licent.

- Mindezt azonnal megírtam magyarországi rendtársaimnak és barátaimnak. 1936-ban Sanghaiban tartózkodtam, amikor egy nap a holland konzulátusra kérettek és ott szigorú személyazonossági igazolást kértek tőlem, majd átadták a magyar kormány pecsétes, nagy levelét. Ez a kormányirat hivatalos megbízatást tartalmazott, hogy utazzam el Ordósra a kormány megbízásából, keressem fel az ordósi magyar testvérnépet, rokonainkat, vagy őseinket, derítsem fel állapotukat, életmódjukat, nyelvüket, hagyományaikat, történetüket, szokásaikat és mindenről minél előbb tudósítsam a magyar kormányt.

- Páter Szarvas, a magyar jezsuita misszió akkori főnöke a legnagyobb örömmel adta beleegyezését ehhez a szép feladathoz. Felkészültem a hosszú útra, és boldogan már éppen indulóban voltam, amikor kitört a japán-kínai háború. A 8 évig tartó japán megszállás, majd az utána következő kommunista rémuralom lehetetlenné tette, hogy megközelítsem Ordóst. Pedig bizonyos, hogy még ma is ott élnek a Sárga-folyó kanyarulatában…

- Minden vágyam és reményem az, - mondja szelíd, derűs erővel ez a meggyötört magyar barát, aki talán még vissza sem nyerte régi önmagát a hét hónapig tartó szakadatlan tortúra után – hogy visszatérhetek a szabad Kínába. És ott az első utam az lesz, hogy az ordósi testvéreket felkeressem…

 

Vissza