Oannes és haltestű társai a Földön
A világ szinte bármely jelentősebb kultúrájában találkozhatunk olyan történetekkel, amelyek egyfajta különös teremtményekről, félig ember, félig haltestű lényekről, illetve a velük történt találkozásokról számolnak be. De természetesen nem csak leírásokat, hanem különböző ábrázolásokat is lehet róluk találni, melyek térben és időben meglehet igen messze keletkeztek egymástól, mégis döbbenetes hasonlóságokat rejtenek. Talán ezek az egykori civilizációk mind egy ugyanazon földönkívüli csoport tagjaival találkoztak?
Az Arvisurák (jelentése: igazszólás), azaz az egykori
hun-magyar rovósámánok által készített feljegyzések szerint Kaltes-asszony
birodalmából, azaz a Szíriusz-rendszerből érkező földönkívüliek tettek
látogatást Úr városába, Kr.e. 5008-ban. Erről a nevezetes eseményről több
rovósámán is beszámolt, különböző helyeken és különböző időben. Íme néhány
idézet, melyek a beavatottak szemszögéből láttatják velünk az egykori
történéseket:
„Kaltes
asszony szekerén újabb égiek
érkeztek és
Úr városának közelében leszálltak a tengerre. Nemsokára Oánész kiúszott
a partra. Felsőteste emberre hasonlított, míg alul
hal teste volt. Az emberek először féltek tőle, de ő fénylő
ékszerekkel kedveskedett nekik. Erre Úr népének fiai kenyeret és húst vittek
cserébe, amelyet szívesen elfogadott. Később társai is követték és még
csillogóbb ékszereket hoztak a nádhajók kikötőibe.”
„Amikor Buda kőfaragó
fejedelem Úr városának templomát felépítette, három holdtöltéig megpihent és
akkor csoda történt: Kaltes-asszony
szekerén Égiek érkeztek és a
tengerre leszálltak. Sokáig ott állt Kaltes-asszony szekere a vízen, ahol egy
szigetet hoztak létre. Amikor az Égiek élelme elfogyott, olyan leányok úsztak a
partra, hogy felül emberek voltak,
míg alul halfarokban végződtek. Az ataiszi menekültek megijedtek, csupán
Aran beavatott fejedelmi lány merészkedett a tengerpartra és ott gondoltrezgésekkel
megértette: az Ég fiai és leányai érkeztek, akik Uruk népét meg akarják
tanítani Kaltes-asszony földjének legmagasabb tudományára, s ezért Úrban akarnak
élni.”
„…mind Ménes-birodalmában,
mind Úr városa mellett Földünkre
szállt beavatott csoport a
kétsoros árpa és búza helyett többsoros kenyérmagvakat, valamint egy újfajta
gabonát hoztak, amelynek a szárai a leginkább alkalmasak a melléképítmények
fedésére.”
Az első idézetben az egyik szíriuszi lényt név szerint is megemlítik. Ő Oannes, aki szintén egy kaltesi származású ember volt, s akinek a hírneve szintén a mai napig is megmaradt. Mind Oannest, mind a partra úszó lányokat úgy írták le, hogy alul haltestük volt, s számos ilyen régi ábrázolás fenn is maradt róluk.
A babiloni mítosz az
anekdoták, a "visszataszítók érkezéséről szól, ezek szintén
halemberek. A vezetőjük Oannész, aki egy óriás tojásból kelt ki, és ő tanította
meg a babiloniakat "mindenre, ami megjavítja az. erkölcsöket, és emberré teszi
az embert". (A „tojásból kikel”
kifejezés itt nyilvánvalóan azt jelenti, hogy egy tojásdad alakú objektumból,
űrhajóból szállt ki).
A sumér ékírásos táblák szerint
is 12
isten érkezett a világűrből, és megtanították a sumérok
primitív őseit a földművelésre, de arra is, hogy hogyan kell bíróságokat
felállítani, s milyen szempontok szerint kell ítélkezniük. Elmagyarázták a
törvényeket is. Majd megtanították őket írni és zenélni is. Állítólag nagyon
türelmes tanítók voltak. Ha jól belegondolunk, pontosan azokat a dolgokat
tanították meg velük elsődlegesen, ami egyműködőképes
társadalomhoz a leginkább szükséges.
A sumérok egyik
rajzán ábrázolták a naprendszerünket is, ami viszont érdekes, hogy a Föld ezen
nem a harmadik, hanem a hetedik. Kiderült, hogy azért, mert ők nem belülről,
hanem kívülről,
a rendszer széléről kezdték el a számolást. Ezt pedig csak
olyanok ábrázolhatták, vagy magyarázhatták el így, akik kívülről
jöttek be ebbe a naprendszerbe!
De nemcsak Mezopotámiában maradtak fenn ilyen félig haltestű, félig ember ábrázolások, hanem a Föld ellenkező oldalán is, ami azt jelzi számunkra, hogy bizony ott is jártak ilyen földönkívüli tanítók.
Peruban a
Nap-szigetnél, a Titicaca tónál élő urosz indiánok ehhez a történethez igencsak
különleges adalékkal szolgáltak. Az ő teremtéstörténetük szerint egy nap egy repülő
csészealj tűnt fel az égen, majd a Titicaca tóban landolt. A delfinszerű
lények a tóba
ugrottak, feljöttek a víz színére, majd elmesélték az embereknek, hogy honnan
jöttek. Igen bensőséges kapcsolatba kerültek az inka civilizáció előtt itt élt
emberekkel. A történet szerint az
égi emberekkel való kapcsolat indította meg az inka birodalom kibontakozását.
Ezek
az idegenek úgy látszik, hogy rendkívül mély nyomokat hagytak az ott élő
emberekben, olyannyira, hogy a mai napig is tisztelettel adóznak nekik. Peruban,
a cuscoi Szent Augustin hotelnek egy delfinszerű lény a logója. A halszerű
lények félig kiemelkednek a vízből, jelezve ezzel, hogy tüdővel
lélegeznek.
Ehhez roppant mód hasonló ábrázolást lehet találni pl. Egyiptomban is, vagy éppen Afrikában. Ezen a másik rajzon a dogonok által ábrázolt szíriuszi kultúrhérosz látható, akit Nommónak neveztek. A dogonok barlangjának falán őrzött rajzok között egy repülő csészealj is látható, amely éppen a felhők közül jön elő, és három lábbal landol a földön. Majd a rajzok szerint az űrhajóval érkező lények egy nagy lyukat ásnak a földbe, azt megtöltik vízzel, kiugranak az űrhajóból és feljönnek a víz felszínére. Ezek a lények érdekes módon nagyon hasonlítanak a delfinekre, azonban kommunikálni kezdtek a dogonokkal. Leírták, hogy honnan jöttek, és átadták nekik mindazt a tudást, aminek most birtokában vannak.
A vízfelszín határozottan
meg van jelölve, jelezve, hogy Nommó
tödővel lélegzik. (Rajz az ausztráliai Simply Living magazinból).
Kutatásokat végeztek, melyek szerint a világ szinte minden pontján fellelhető kultúrák sora rendelkezik ehhez hasonló történetekkel.
A földközi-tengeri mítoszokban is gyakran szerepelnek különös, kétéltű lények. Ezek a legendás teremtmények civilizálták a Föld barbár, primitív népeit. Az ősi görög legendák a rejtélyes, pikkelyes, félig ember, félig hal telchinekről szólnak, akik Rodosz szigetén éltek, s akikről a görög történész, Diodórosz Szikolosz, aki az I. században élt, azt írja:
"Bizonyos művészetek föltalálói és sok más, az emberiség életében hasznos dolog bevezetői. Az istenek leszoktatták az embereket arról, hogy egymást felfalják, az istenek árpát és búzát termesztettek, megtanították az embereket a bányászatra, feltalálták a bort és sok mindennek nevet adtak, amire addig még nem volt kifejezés".
A telchineket úgy mutatják be, mint az óceánok mélyéről érkezett, víz alatti látogatókat, akiknek kutyafejük van, és egész testüket halpikkely borítja.
Vajon létezhet-e ennyi véletlen egybeesés? A Föld különböző pontjain, más-más kultúrkörnyezetben élő emberek fantáziája egybecsenghetne-e ennyire, ha nem lenne bizonyos alapja a történeteiknek? Be kell lássuk, ez aligha lehetséges. De hogy pontosan kik voltak ezek a jótékony, segítőkész idegenek, honnan érkeztek ide, s hogy vajon mi találkozhatunk-e velük egyszer, azt bizony még homály fedi. Talán már nem sokáig…
