Nincs Halál csak Élet

Napjainkra a halál témája valahogy tabuvá vált. Senki nem szeret beszélni róla, ha mégis fülünkbe jut néhány szófoszlány, máris elfordulunk, odébb állunk, nem akarunk még csak hallani sem róla. „Civilizált” társadalmunk úgy alakult, hogy meg is kímél bennünket az ebbéli közvetlen tapasztalatoktól. Hiszen már nem mi vágjuk el a csirke nyakát, vagy öljük le a sertést, ha egy jó pörköltet kívánunk főzni belőle, hanem konyhakészen vesszük meg a boltból, feldarabolva, hogy még csak rá se nagyon lehessen ismerni az állatra. Ha házi kedvencünk elöregszik, az állatorvosra bízzuk, hogy elaltassa, s nem várjuk meg, hogy a természet bevégezze a dolgát. Súlyos beteg hozzátartozóinkat a kórházakban ápolják, az elöregedő szüleink idősek otthonában töltik az utolsó napjaikat. A temetésen pedig már csak egy zárt koporsó, vagy egy urna áll a ravatalozó asztalon. A halált, mint jelenséget úgyszólván teljesen kirekesztjük az életünkből. Másrész viszont a televízió műsorának kb. 80 %-a könyörtelen gyilkolásról, mészárlásról szól, ezáltal pedig, aki nézi, könnyen kihalhat belőle a részvét érzése, szinte immunissá, érdektelenné válik a téma iránt.

Persze ki is szeretné, hogy dolga legyen a halállal? Bizonyára senki. De miért is rekesztjük ki ilyen mértékben az életünkből, amikor minden egyes embernek része lesz egyszer benne? Hiszen az élet folytonos születés és elmúlás, egy örökös körforgás. A halál pedig egyszerűen elkerülhetetlen. Nem lenne hát jobb, ha úgy indulhatnánk el a vele való találkozásra, ha minél többet tudnánk róla?

A miértekre persze egyszerű a magyarázat: félünk a haláltól. Hiszen sem a társadalom, az oktatási rendszer, sem a vallások nem tesznek semmit azért, hogy feloldják ezt a gátat. Hozzáteszem: szándékosan nem! Hiszen csak a félelemben élő, tudattalan embereket lehet könnyen irányítani! És mindkét szervezet éppen ezt teszi velünk, s eszük ágában sincs ezen változtatni.

Nos, jó lenne, ha ez a helyzet megváltozna, ha elmúlna az emberek félelem érzete, mert akkor sokkal tudatosabbá válnának az életben is. Ha pedig tudatosakká válnak, sokkal boldogabbak és sikeresebbek is lesznek. Egy igazán fejlett civilizációban nincs szükség sem vallásokra, sem társadalmi irányító szervekre. Az egyének, ha megfelelő fejlettségi szinten állnak, kellő tudatossággal kezelnek minden kérdést, nincs szükségük arra, hogy felülről megmondják nekik, mit hogyan csináljanak. Senki ne várja hát, hogy majd a kedvenc egyházától vagy az államtól bármiféle segítséget kaphat ahhoz, hogy előrébb jusson. Ezt el kell felejteni, minden egyes ember csak és kizárólag saját magán tud segíteni! Aki ezt nem veszi tudomásul, az elveszett. Ezért szeretném megosztani mindazon információt, amit a halálról, az élet körforgásáról megtanultam vagy megtapasztaltam.

A többdimenziós én

A kvantumfizikai kutatások eredményeiből ma már tudjuk azt, hogy a korábban legkisebb anyagi részecskeként ismert neutron sem áll másból, mint még kisebb nem anyagi részecskékből, azaz energia-egységekből. Tehát valójában az egész fizikai testünk is energiából áll, ami, míg életben vagyunk, egy bizonyos frekvencián rezeg, s mint ilyen nem tud teljesen megsemmisülni, csak átalakulni. De nem csak fizikai testünk létezik ily módon, hanem lélek-, és szellemtestünk is van, ám ezek eleve a fizikainál jóval magasabb rezgésszinten léteznek. Ahogyan azt Seth könyve megfogalmazza: „Le akartam szögezni, hogy a személyiség többdimenziós. Az általatok ismert Én csupán töredéke a teljes identitásnak.” Amikor ugyanis egy lélek leszületik, mindannak a szellemanyagnak, amellyel a kezdetektől fogva rendelkezik, csupán egy részét hozza magával, transzformálja át a fizikai síkra. A többi része végig ottmarad, tehát maga az egész lény egyszerre létezik az egyik és másik dimenzióban. Ezt jelen életünkben csak azért nem érzékeljük, mivel a tudatunk is le van szűkítve, illetve a fókusza erre a síkra van állítva. Néha azért be-bepillantást nyerhetünk egy kis időre, hogy mi zajlik a másik síkon, pl. testelhagyásos meditációk során, vagy amit már mindenki megtapasztalt, az álmai során. Hiszen épp azért van feltétlen szükség az alvásra, mert a léleknek időről időre fel kell töltekeznie azzal az életerő-energiával, amihez pedig csak a valódi otthonában, a szellemi síkon juthat hozzá. Mivel azonban a tudat ilyenkor nincs a normális, fizikailag éber állapotban, ezekről a kimaradásokról nem igazán őriz meg emlékeket, többnyire csak képeket, mozaikokat. Ám a tudat ugyanúgy távol jár a fizikai testünktől, mint a halál beálltát követően is.

Seth könyve nagyon jól elmagyarázza ezt a többdimenziós egyszerre létezést: „Az egyik pillanatban a tudatod "eleven", fókuszát a fizikai valóságra állítja. A következő pillanatban azonban tökéletesen máshová, egy másik valóságrendszerre irányul. A ti fogalmaitok szerint ilyenkor nem él, vagyis "halott".  A következő pillanatban aztán megint "eleven", a ti valóságotokra fókuszál, te azonban a közbeeső pillanatot nem érzékeled. Folyamatosságérzeted tehát a tudat pulzálásának minden második lüktetéséből tevődik össze… A tudatnak tehát létezik egy – nevezzük így – túloldala is. Mármost az atomok és a molekulák ugyanígy léteznek: a ti rendszeretekben időnként "halottak", máskor elevenek és aktívak, de azokat a pillanatokat, amikor nem léteznek, nem érzékelhetitek. …Ilyesformán az, amit ti halálnak neveztek, csupán egy hosszabb periódus az általatok nem érzékelt pulzálásban – hogy úgy mondjam, egy hosszabb pauza abban a másik dimenzióban. Az említett lüktetés oly rövid időtartamú, hogy tudatotok vidáman átsiklik fölötte, bár a fizikai érzékelés a pulzálás leghosszabb szakaszait nem képes áthidalni. Ez az az időszak, amit halálként érzékeltek.” Téves tehát saját magunkat pusztán a fizikai testünkkel azonosítanunk. Gondoljunk arra a közismert tényre, hogy a testünket alkotó sejtek időnként meghalnak, helyettük pedig újak születnek. A mai testünk egyetlen anyagi részecskét sem tartalmaz abból a testből, amely mondjuk tíz évvel ezelőtt volt a miénk. A testünk ennyi idő alatt teljes egészében kicserélődik, azt is mondhatjuk, hogy a tíz évvel ezelőtti testünk halott. Ettől azonban mégsem érezzük magunkat halottnak. Mivelhogy nincs halál, csak élet!

A lélek otthona és leszületése

Földi leszületése előtt tehát a lélek a szellemi szférában, az Egységben létezik, magas frekvencián rezegve. Ahogyan Deepak Chopra megfogalmazza ezt: „Az emberek helye először is az örökkévalóságban van, másodsorban a földön. A halál, mint szünet két lélegzetvétel között, a költözés egyik otthonból a másikba.” Amikor egy lélek úgy dönt, hogy lejön a földre (vagy egy más planétára), akkor egy igen bonyolult folyamat veszi kezdetét. A születéssel ugyanis ezt a magas szellemi energiát – jobban mondva annak egy meghatározott részét – bele kell plántálni egy nálánál jóval alacsonyabb rezgésszintű fizikai testbe, azaz a lélek rezgésszintjét alacsonyabbra kell transzformálni, az energiát át kell átalakítani. „Mikor elhatározod, hogy új fizikai testbe költözöl a Földön, az éteri tested csökkenti a rezgéseit; olyan sebességre lassítja megfigyelhetetlenül gyors rezgését, mely a tömegre és az anyagra jellemző.  Arra a rezgésszintre jut, amely maga a tömeg és az anyag. Ez a valódi anyag a színtiszta gondolatból jön létre – az elmének, háromrészes lényed magasabb szintű elméjének a műve.”- így fogalmazza meg Neale Donald Walsh Beszélgetések Istennel trilógiájában a lélek leszületésének sematikus folyamatát. Ezt a folyamatot segíti az úgynevezett Transzformáció Angyala. Hétköznapi nyelven a Halál Angyalának is nevezik őt, de ez meglehetősen félrevezető név, hiszen ő egy olyan magas szintű szellemi lény, aki mind a születéskor, mind a halálkor energiát alakít át. Tehát nem csak a lélek távozásában segít, hanem az érkezésében is. Nem csak kiválni segít a testből, de belépni is a testbe.  És ez a fajta átalakítás a lélek számára bizony sokkal nehezebb, mint a halál esetében. „A születés egyébként sokkal nagyobb megrázkódtatás, mint a halál” – írja Seth könyve is. És nem véletlen az a bölcs mondás sem, hogy „amikor megszülettem, sírtam, körülöttem mindenki mosolygott; amikor meghaltam, mosolyogtam, körülöttem mindenki sírt.” Érdemes elgondolkodnunk ezen!

Elmúlás-gondolatok, Halál-látomások

A Transzformáció Angyala tehát ott van minden ember születésénél, és végigkíséri az egész életüket, nyomon követve a számukra megalkotott élettervüket. A halál mikéntjét ugyanis minden esetben maga a lélek választja meg, nem pedig az angyal. Ezek a tervek általában az életbelépés előtt megszületnek. És mivel be vannak programozva az emberek létébe, eltérések aligha lehetségesek. Apró módosításokra sor kerülhet néha, de ez csak csekély meghosszabbítást vagy rövidítést jelenthet. A halál időpontja ugyanis soha nem az életkortól függ, hanem a feladatok teljesítésétől. Márpedig az minden esetben eljön, amikor az illető megvalósította az adott életére kiszabott feladatokat, akkor is, ha egy mindössze pár hónapos gyermekről van szó. A mátrixból, amely a legapróbb részletekig tartalmazza az isteni alkotótervet, a Transzformáció Angyala mindig tudja azt, hogy mikor jött el egy-egy lélek ideje a továbblépéshez. Ekkor ő rögtön megjelenik a helyszínen. Ahogy ő maga fogalmaz Jan Van Helsinggel készült interjújában: „Kicsit beléjük bújok, vagy hozzájuk simulok, s felkeltem bennük a vágyakozást a szellemi otthon iránt. Azt az érzést adom nekik, hogy eljött az elengedés ideje. Elszomorítom őket, arra serkentem, hogy adják a fejüket búsulásra, hogy milyen az, ha az ember meghal. Azt sugallom nekik, hogy pillantsanak vissza az életükre, idézzék fel még egyszer élményeiket, és fokozom annak az érzését, hogy a fizikai világot el akarják hagyni.”

Gyakorta hallani olyan esetekről, amikor haldokló emberek egy sötét alakot látnak maguk mellett állni, gyakran fekete köpönyegben, vagy kaszával a kezében. Ne higgyük, hogy szegények csak képzelődnek, ilyenkor valóban a Transzformáció Angyala jelenik meg náluk. Az, hogy ki milyen formában látja őt, az a vallásától, társadalmi körülményeitől, szokásaitól, tanulmányaitól, de leginkább a hitétől függ. Ezért lehet sokféle. Hogy mi a megjelenése oka?  A felkészítés és gyógyítás. Mivel a civilizált ember már elfelejtette azt, hogy a halál révén az Egységhez jut vissza, sőt sokan már azt sem tudják, hogy mi az Egység, így a félelemtől gátakat építenek maguk köré. Az angyal segít e gátak lebontásában azzal, hogy a lelket visszavezeti a szellemhez, az Egységhez. Így a lélek mielőtt elhagyná a testiséget, elkezd megbékélni a helyzetével. Aki teljes folyamatában látott már lelket eltávozni, az megfigyelhette, hogy a halál beálltával az ember arca kisimul, megnyugszik, és mintha valami földöntúli öröm ülne az arcára még akkor is, ha előtte sokat szenvedett. Ők ekkor már összekapcsolódtak a felső énjükkel. „Nem lát ugyan mindenki, mint kaszás, de minden lélek, jelzést kap, hogy hamarosan eljön az idő. Az egyik arra figyel fel, hogy körülötte mindenki csak a halálról beszél, a másiknak a saját érzése súgja. Egyesek húzódoznak felszállni arra a repülőgépre, amelyik aztán lezuhan... mint említettem, napokkal, sőt hetekkel korábban odajövök hozzá, hozzásimulok. Olykor egészen nála is maradok - persze csak a részletem, a töredékem - és a halál felé mutató gondolatokat és érzéseket sugallok neki. Ha aztán eljön az idő, akkor be kell végezni. A lélek tudja ezt, csak az ember nem.”

Magasabb tudatossági szintre lépés

„Gyógyítgatom a lelket, ameddig a földön van, hogy ezzel a bolygó egészének segítsek felemelkedni egy magasabb létezés szintjére, abba a magasabb rezgésbe, amiből ti jöttetek egykor”. Amint látjuk, a Transzformáció Angyala még gyógyít is. Mivel pedig a haldokló félelmét is csökkenti, így az őrangyalok is nagyon szívesen veszik az ő jelenlétét, szolgálataikkal teljesen összedolgoznak. Amikor az egyén életereje gyengül, kialvó félbe kerül, akkor megtölti helyét a Transzformáció Angyalának energiája. Gyakorlatilag fokozatosan birtokába tudja venni az embert. Innen erednek egyébként a „halálos beteg” és a „haldoklás” fogalmak is, mert ebben az időben Ő már jelen van. Amikor meghal valaki, pontosan az ellenkezője történik annak, mint ami a születéskor történt: a Transzformáció Angyala „kiveszi a lelket az élő emberből”. Ez a kissé ködös megfogalmazás a gyakorlatban nem jelent mást, mint hogy energiát alakít vissza. Az angyal kiemeli a lélekenergiát a testből, egyesítve azt a nála még magasabb rezgésszintű szellemi energiával, és leválasztva ez által magát a fizikai testet. Tehát ebben az esetben is transzformációt végez, hogy a lélek aztán egy magasabb fokon, magasabb rezgésben tudjon továbblétezni. Mert nincs halál, csak élet! A halál csupán egy átalakulás, egy átmenet, egy rezgésszint módosulás, frekvenciaváltás, miközben az egyén tudata nemcsak hogy megmarad, de még inkább kiszélesedik! Ahogyan a híres lélekkutató Dr. Elisabeth Kübler-Ross fogalmaz: „Az emberi test halála ahhoz az eseményhez hasonlít, amikor a pillangó kilép a gubójából… A gubó, s benne a lárva a túlhaladott emberi test. Ez azonban nem azonos önökkel, ez csak egy kinőtt ház. A meghalás csupán átköltözés egy szebb házba.” Neale Donald Walsh Beszélgetések Istennel trilógiájában ezeket írja: „Először is értsd meg, hogy a halál nem a vég, hanem kezdet, nem valami borzalmas élmény, hanem öröm. Nem záróra, hanem nyitás. Életed legboldogabb pillanata az lesz, amikor véget ér. Mégpedig azért, mert nem ér véget, hanem olyan csodálatosan folytatódik, tele békével, bölcsességgel és örömmel, hogy lehetetlen leírni, hiszen fel sem foghatod.” „Soha nem halsz meg. Az élet örökkévaló. Egyszerűen megváltoztatod az alakodat.” „Nincs halál. Az élet mindörökké tart. Csak a formája változik.”  Mára már számtalan kutató munkája támasztja alá mindezeket. Az utóbbi években rohamosan megnőtt a hasonló témájú könyvek megjelenése is a boltok polcain, bőven lehet válogatni közöttük. Ez azt mutatja, hogy a civilizáltnak mondott emberiség is kezd felébredni hosszú álmából, kezdi visszanyerni rég elvesztett tudatosságát. Ugyanakkor vannak olyan népcsoportok a földön, melyek mindig is erős kapcsolatban voltak a természettel. Náluk természetes dolognak számít, ha megérzik, mikor csatlakozik hozzájuk a Transzformáció Angyala. Az ilyen emberek akkor befejezik a dolgukat és elbúcsúznak a családjuktól. Az lenne a természetes, ha ez minden egyes emberrel így történne meg. A Transzformáció Angyala egyébként még a hátramaradott hozzátartozók vigasztalásában is részt vesz. „A lélek sokkal jobban örül, ha a hátramaradottak nem gyászolnak, hanem úgy gondolnak rá, mint aki a fényben van - nem pedig keseregve. Jobb lenne egy halottra a feljegyzett gondolatai révén odafigyelni, mint gondosan lefedni őt földdel. Ez megtörténik más civilizációkban, melyek sokkal fejlettebbek a tiéteknél. Nem ártana ezt ellesni tőlük.” Nos, jól látható, hogy van még hová fejlődnünk. Meg kell tanulnunk nem félni a haláltól, sokkal inkább ismereteket szerezni erről a lét-állapotról. Az elalvástól sem félünk, pedig a lelkünk akkor is kilép a magasabb dimenziókba. Tudatosítanunk kell magunkban, hogy a másvilág fogalma pusztán emberi elképzelés. Valójában csak egy világ van, mely éppúgy magában foglalja az anyagi létezést, mint a test elhagyása utáni létet.

Vissza